Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
314.17
bux:
150097.6
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Nyitókép: Lázár János/Facebook

Lázár Jánosék nem tárgyalnak tovább a fuvarozókkal, de vannak intézkedési tervek

Az elmúlt időszakban több egyeztetést folytattunk a szakmai és logisztikai érdekképviseleti szervezetekkel az útdíjrendszer átalakításáról. Megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy egy zártkörű tárgyalásról illetéktelen hangfelvétel készült. Ez aláássa a bizalmat és a korrekt együttműködés alapját. Az egyeztetéseket ilyen körülmények között nem folytatjuk tovább – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Az ÉKM arra reagált, hogy Hadházy Ákos megosztott egy hangfelvételt, ami Lázár János tárcavezető és a fuvarozók egyeztetésén készült. Ebben egyebek mellett az hallható, hogy a miniszter közli: tudja, hogy „elégedett magyar vállalkozó nincs”, de mindenképp be fognak szedni pénzt a fuvarozóktól. Kevesebbet, mint a kormány szeretne, többet, mint amit a fuvarozók fizetnének, de Lázár azt mondta, hogy hajlandóak ebből vissza is adni. A külföldi fuvarozóknak azonban nem akar visszaadni semmit, mindent be akar szedni tőlük, ugyanis a miniszter szerint az útdíjemelés lényege az volt, hogy a külföldi fuvarozók sokat fizessenek, sokat menjenek az autópályákon.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium most közölte: a kormány a tárgyalás leállítása ellenére továbbra is a hazai vállalkozások oldalán áll, ennek megfelelően továbbra is következetesen képviseli a magyar gazdaság, a helyi lakosság és a hazai logisztikai szektor szereplőinek érdekeit.

A kormány olyan szabályozási környezetet kíván kialakítani, hogy megvédje a magyar gazdaság érdekeit, támogassa a hazai vállalkozásokat, és csökkentse a településeket terhelő áthaladó kamionforgalmat egyaránt. A cél a magyar vállalkozók versenyképességének erősítése mellett biztosítani kell, hogy a helyi lakosok kevesebb nehézgépjármű-forgalmat szenvedjenek el, különösen a településeken áthaladó főutak mentén.

Az útdíj mértékéről azt írták, hogy 2026. március 1-jétől – a 2026. január 1-jétől már hatályba lépett, inflációkövető növekedésen túl – nem emelkedik tovább a főúti szakaszok útdíja. Ezzel összefüggésben azonban

2027. január 1-jétől differenciálásra kerül a főutak díjszintje, és ezt követően a gyorsforgalmi úthálózattal párhuzamos főutak eltérő útdíjjal lesznek igénybe vehetők mint a gyorsforgalmi utakkal nem kiváltható főutak.

A differenciált díjszabás célja, hogy a tranzitforgalom inkább a gyorsforgalmi hálózatot használja, és ne terhelje indokolatlanul a településeken áthaladó főutakat.

A magyar gazdák támogatásával összefüggésben hangsúlyozták, jelentősen bővül a mezőgazdasági termékek útdíjkedvezménye. A saját eszközzel szállító mezőgazdasági termelők továbbra is teljes díjkedvezményben részesülnek, azonban a díjtermékek köre jelentős mértékben bővül a gabonafélék, élőállat, tej, konzervipari alapanyagok és egyes takarmányfajták esetén. A kedvezmény ellenőrizhető módon – az üresfuvarok kivételével – kiterjesztésre kerül a fuvarozók igénybevételével történő szállításra is.

A közleményben kitértek arra, hogy szigorúbban lépnek fel a szabályszegő tranzitforgalommal szemben. Jelentős mértékben megemelkednek a tranzitút-szabályok megszegéséhez kapcsolódó bírságtételek, és az ellenőrző szervek határozottabban lépnek fel azokkal szemben, akik a magyar településeken áthaladva próbálják elkerülni a gyorsforgalmi úthálózat használatát. A tranzitút-szabályok megszegése esetén alkalmazható bírság összege 400 000 forintra emelkedik.

Ezzel párhuzamosan kivezetésre kerülnek a hazai fuvarozók versenyképességét rontó, a teherforgalmi intézkedésekhez kapcsolódó előéleti pontok. Emellett a jogkövető magyar fuvarozók számára további könnyítések lépnek életbe:

  • megszűnnek a teherforgalmi korlátozásokhoz kapcsolódó büntetőpontok, ezzel csökken a jogkövető magyar fuvarozók adminisztratív terhelése;
  • 60 perces türelmi idő hibás tengelyszám-beállítás esetén bírság nélkül;
  • a viszonylati jegyek érvényességi idejének jelentős meghosszabbítása.

Hozzátették: a kormány olyan szabályozási környezetet alakít ki, amely egyszerre védi a magyar gazdaság szereplőit és a helyi közösségek életminőségét. Cél a kevesebb indokolatlan kamionforgalom a településeken, erősebb magyar vállalkozások és biztonságosabb, nyugodtabb lakókörnyezet az ország minden részén.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×