Infostart.hu
eur:
381.5
usd:
330.71
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: Unsplash

Nagy változás jöhet a patikákban, orvos sem kellhet a receptfelíráshoz, megszólalt az orvosi kamara

Kiterjesztenék a gyógyszerészek és az egyetemi végzettségű ápolók jogosultsági körét. Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára szerint ez a betegek érdekeit szolgálja, míg Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint úgy alakítják át az orvosi jogköröket, hogy „kihagyják belőle az orvosokat”.

A belügyminiszter kiterjesztené a vényírási jogosultságot a gyógyszerészekre és a szakápolókra is. A törvényjavaslat csütörtökön került ki társadalmi egyeztetésre. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott az InfoRádióban Bidló Judit, a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára.

Mint fogalmazott,

ez elsősorban a betegek érdekeit szolgálja, azt, hogy olyan esetben is hozzájuthassanak rendszeresen használt, a háziorvosok által felírt gyógyszereikhez, ha éppen a háziorvos nem érhető el.

Mostantól meghatározott körülmények között, nagyon ritkán a gyógyszerész is jogosult lesz felírni ezeket a rendszeresen szedett gyógyszereket.

Amennyiben a beteg az elmúlt fél évben már legalább négyhavi mennyiséget kiváltott az adott készítményből, azt feltételezik, hogy azt rendszeresen szedi, és már kialakultak vele a tapasztalatok. Ez esetben egy alkalommal a gyógyszerész is felírhat maximum egyhavi gyógyszert, erről a háziorvos értesítést kap – magyarázta Bidló Judit.

Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint úgy alakítják át az orvosi jogköröket, hogy „kihagyják belőle az orvosokat”. Mint az InfoRádióban elmondta, a gyógyszerrendelés egy korábban beállított terápia meghosszabbítása esetén is orvosi döntésből indul. Az orvosnak felelőssége van abban, hogy értékelje a beteg állapotát, elemezze a kockázatokat, gondoljon a mellékhatásokra.

Az orvosnak kell megnéznie, hogy szükséges-e labor vagy EKG-ellenőrzés az adott gyógyszerhez, így egyes gyógyszereket „tilos lenne ebbe a körbe kiterjeszteni” – véli.

Hozzátette, szerinte az ügyeleti rendszer átalakításával csomó térségben ellátási hiány jelentkezett. Az államtitkárság „csinált egy problémát”, most pedig egy másik megoldással próbálja ezt orvosolni ahelyett, hogy az orvoshiány valódi okait kezelné szerinte. Nem világos a felelősség, a technikai kivitelezés, nem látható, hogyan lehet a beteget olyan intim, illetve személyiségi jogokat sértő dolgokról, amelyeket bizonyos betegségek jelentenek. Az orvosok bevonásával ki lehetne dolgozni egy betegek számára is biztonságos jogszabályt – mondta el a MOK elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×