Infostart.hu
eur:
381.78
usd:
331.16
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a Keleti pályaudvaron 2024. szeptember 16-án. A társaság vezetője elmondta: az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolsági buszközlekedés az országban. Egyetlen kivétel az Esztergom-Komárom vonal, amit átadtak a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A szakaszon vonatpótló buszok közlekednek.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Hegyi Zsolt: hiába a januári kemény tél, a magyar vasúti hálózat állta a sarat

A MÁV-Csoport vezérigazgatója hangsúlyozta: a magyar vasút ellenállóbbá vált a haváriahelyzetekkel szemben, hiszen a január legkeményebb időszakában a járatok mindössze négy százalékát kellett részben vagy teljes egészében törölni.

A januári extrém téli időjárás Európa-szerte komoly próbatételt jelentett a közlekedési rendszerek számára, több országban ideiglenesen le is állt a vasúti forgalom, Magyarországon a legnehezebb napokon is fenn tudták tartani a közlekedést a teljes hálózaton, a személyszállító vonatok késésekkel ugyan, de érdemi korlátozás nélkül jártak az ország minden térségében – írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook oldalán.

Kiemelte, a magyar vasút mérhetően ellenállóbbá vált a haváriahelyzetekkel szemben, 2026 januárjában a zord időjárás mellett is kevesebb volt a lemondott vonat, mint 2025 januárjában.

A 10 vállalás keretében bevezetett késési biztosítás objektív felelősségen alapul, a 20 percnél nagyobb késést elszenvedő utasok minden esetben visszakapták jegyáruk felét, akkor is, ha a késés oka az időjárás volt, mint januárban is

– hangsúlyozta a vezérigazgató. Az elmúlt másfél év intézkedései érezhetően hatnak a mindennapi működésben, van még teendő, de az irány helyes, a rendszer ellenállóbb, a működés stabilabb, mint korábban.

A MÁV közleménye szerint január legkeményebb hetében, január 5-11. között napi 150 darab körül ingadozott a részlegesen, vagy teljesen lemondott vonatok száma, ami a vonatok alig több mint 4 százaléka. Tavaly januárban, ami enyhébb és szárazabb volt az ideinél, több vonatot kellett lemondani, mint az idén.

A megerősített haváriakezelésnek köszönhetően a 2024. november végi téli haváriahelyzettel összevetve a 30 percet meghaladó késések száma mintegy felére – napi 840-ről 400-ra – csökkent, a vonatok nagyobb része 10-20 perces átlagos késést szenvedett el

– mutatott rá közleményében a MÁV. Megjegyezték, a januári hóhelyzet legnehezebb napjaiban a teljes vasút- és autóbusz-hálózaton is folyamatosan zajlott a forgalom. A lemondott vonatok száma nem haladta meg szignifikánsan a sokéves átlagot, és a lemondott autóbuszoké is csak január második hetében érte el az 1 százalékot.

A közleményben kitértek arra is, hogy az autóbuszos üzemág dolgozói kiemelten kezelték a járművek műszaki felkészítését, tartalék autóbuszvezetők készenlétben tartásával, illetve a téligumik és akkumulátorok raktári mennyiségének megemelésével készültek a kihívásokra. A fűtött várótermek országszerte éjjel-nappal nyitva tartottak, a buszok pedig hamarabb beálltak az induló állomáson a kocsiállásukra, hogy az utasok ne fagyoskodjanak a peronon. Szükség esetén kerülő útirányon közlekedtek, ha egy útszakasz ideiglenesen járhatatlanná vált.

Ismertették, hogy az idén januárban a vasúti menetrendszerűség 75 százalék körül alakult, ami ugyan 8 százalékkal rosszabb, mint az előző év januárja, de az adat így is kitűnik az európai mezőnyből a szolgáltatás folyamatosságának biztosításával.

A leghavasabb napokon 50 százalék köré csökkent a vasúti és az autóbuszos menetrendszerűség. Az autóbuszok és a HÉV-ek viszont még ilyen körülmények közt is 97-98 százalékos pontossággal jártak, a HÉV-vonalakon alig maradt ki menet.

Az idén januárban az eladott ország- és vármegyebérletek száma mintegy 15 százalékkal, az elszállított csoportoké 85 százalékkal növekedett 2025 januárjához képest. Az eladott helyjegyek száma a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csökkent 6 százalékkal, viszont a prémium helyjegyek eladása 24 százalékos növekedést mutat – tájékoztatott a MÁV közleményében.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×