Az iskolába lépő gyermekek 20 százaléka nem képes elsajátítani az elsős tananyagot – ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Tanulási Környezet Kutatócsoportjának vizsgálatából. A kutatócsoport vezetője szerint a gyerekek képtelenek úgy tanulni, ahogyan azt a magyar iskolarendszer megköveteli tőlük. Nyolcéves korukig utánzással, kérdésekkel, kipróbálással és játékkal lennének képesek igazán elsajátítani a tananyagot.

„Olyan elsősökkel kezdtük a vizsgálatainkat, akik különböző méretű iskolákban, különböző helyeken tanulnak. Elsőként kiderült, hogy hatalmas különbségek vannak köztük annak megfelelően, hogy melyik gyerek mekkora lélekszámú településen lakik” – mondta az InfoRádióban Gyarmathy Éva neveléslélektani és klinikai szakpszichológus.

A kistelepüléseken, hátrányos helyzetű régiókban élők sokkal rosszabb helyzetben vannak, nagyon sok gyerek iskolakészültsége teljesen hiányzik, és számos elsős egy hároméves szintjén van

– magyarázta a szakértő. Vagyis az első jelentős probléma, hogy egyenetlen a gyerekek fejlettsége, és ugyanazt a követelményt nehezebben tudják teljesíteni, mint a többiek. A kutatás során azt tapasztalták, hogy a gyermekek 20 százaléka már az első osztályban problémákkal küzd, és azonosítani lehet azt a nagyjából 5 százalékot, amelynek a későbbiekben is problémái lesznek, és nagy valószínűséggel évet kényszerül ismételni, ugyanis a lemaradás további lemaradást okoz.

A kutatócsoport vezetője hangsúlyozta: nem a gyerekek intelligenciájával van probléma, hanem az idegrendszeri érésben van elmaradásuk, ezen felül a nyelvi fejlettség hiánya okoz gondot. A szakértő kijelentette, úgy tűnik, még az olyan elhanyagolt terület is, mint az ujjtudatosság, azaz hogy a gyermek milyen szinten használja az ujjait, meghatározza a tanulás sikerességének egy igen jelentős részét.

Azok a gyerekek, akiknek első osztályban ujjtudatossági problémáik voltak, még a második osztály végén is rosszabbul teljesítenek, mint azok, akiknek nem volt ilyen gondjuk

– tette hozzá. Gyarmathy Éva szerint éppen a kutatás eredményei mutatják, hogy a pici korban kezdett, tudatosan végzett mozgásos, észleléses, játékos feladatok nyelvi anyagokkal, beszéddel összekötve segíthetnek a legjobban az idegrendszer érettebbé tételében.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola kutatócsoportja azt is fontosnak tartotta, hogy kipróbáljon módszereket a pedagógusok segítségével, és egyértelművé vált, hogy a problémákkal küzdő gyerekeknél a mozgással egybekötött mondókázás nagyon sokat segített. A csoportvezető leszögezte,

jó lenne ezeket a módszereket már az óvodában is alkalmazni, azaz sokkal intenzívebben lenne szükség a tudatos mozgásos és kommunikációs felkészítésre.

A neveléslélektani és klinikai szakpszichológus hangsúlyozta, a mondókák azért jók, mert miközben a gyerekek elmondják, eljátsszák, mozdulatokhoz is kötik ezeket a kis történeteket. Ezek mind-mind olyan tevékenységek, amelyek nagyon hiányoznak ma a mindennapokból és nagyon jó lenne őket pótolni – tette hozzá.

A kutatás a pedagógusok mentális állapotát is vizsgálta. Gyarmathy Éva szerint úgy tűnik, a tanítók nyitottak arra, hogy új módszereket vezessenek be, de ez valószínűleg nagyon megterhelő számukra, mivel az eredmények alapján pont a legtöbb új lehetőséget nyújtók vannak a legrosszabb mentálhigiénés állapotban. A szakértő szerint jelenleg olyan oktatási környezetben kellene újszerű módszereket alkalmazni, amelyben túlzottan előtérbe került a minősítés, a gyermekek egyforma haladását elváró, számonkérő szemlélet, és ha ők valamit másképp csinálnak, akkor nagyon sokszor nem csak a hivatalos téren kerülnek szembe az elvárásokkal, hanem a szülőkkel szemben is. Például ha egy tanító fejlesztő szándékkal bevezeti a mondókázást az első osztályosoknak, a szülők viszont azt várnák, hogy a gyerek már írjon-olvasson, holott a kommunikációs képességei még nem elég fejlettek, nem tudja megkülönböztetni azokat a hangokat, amiket már betűk formájában kellene tanulnia, előfordul a konfrontáció. Pedig nagyon jó lenne beépíteni a mindennapi oktatási gyakorlatba ezeket a lényegében tanulási zavarokat megelőző, a tanulási kudarcokat visszaszorító gyakorlatokat – húzta alá a neveléslélektani és klinikai szakpszichológus.

Gyarmathy Éva leszögezte, pedagógusi oldalról nézve nem csoda, hogy a kutatási eredmények szerint az ilyen kettős megterhelésnek kitett tanítók esetén sokkal nagyobb a kiégés veszélye, ha nem egy olyan környezetben vannak, ami támogatást nyújt az újításhoz, az innovációhoz, a kockázatos terepen mozgáshoz.