Infostart.hu
eur:
376.29
usd:
322.69
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes
Dog looks out the window and watching the fireworks
Nyitókép: Vincent Scherer/Getty Images

Állatvédők figyelmeztetnek: így óvjuk meg a házi kedvenceket a szilveszteri sokktól

Az óévbúcsúztatókon használt pirotechnikai eszközök durva hang-és fényhatásai a házi kedvencek számára sokkos pánikot okozhatnak. Sok elkóborolt kutya vagy macska soha többé nem kerül haza. Egy kis odafigyeléssel azonban megelőzhető lehet a nagyobb baj.

A szilveszter éjszaka fénypontjának számít az újévköszöntő tűzijáték és más hangos pirotechnikai eszközök használata, a háziállatok azonban ezt fenyegetésként érzékelik. Ráadásul ezek használata bennük sokkhatást is eredményezhet, ami miatt elszökhetnek, de marhatnak, haraphatnak is, ezért lehetőség szerint zárt helyen legyenek, és semmiképp ne vigyünk az óévbúcsúztató vigalmak, tűzjáték és petárdázás közelébe őket – mondta az InfoRádióban az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője.

Seress Zoltán elmondása szerint sok esetben előfordul, hogy a riadt állat – úgymond ösztönlényként – megkapja a saját gazdáját, amikor magához próbálja ölelni, hogy ne féljen. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ha mód van rá, eresszük le a redőnyt, húzzuk be a sötétítő függönyt, tompítsuk a hangot és fényt, így megelőzhetők a problémák. Amennyiben pedig szabadban van tartva az állat, akkor ellenőrizzük előzetesen a kennelt.

„Sajnos az állatok ilyenkor akár 2-3 méter magasra is fel tudják húzni magukat a kerítésen, majd a világnak rohannak; óránként akár 15-20 kilométert is meg tudnak tenni ijedtükben, menekülés közben” – fogalmazott. Elővigyázatosságból ezért nagyon fontos, hogy a tegyünk a kutyákra olyan bilétát, ami a gazda telefonszámát tartalmazza, illetve a mikrochip-adatbázisban mindenféleképpen frissítsük fel az adatainkat, hogyha valaki megtalálja, akkor minél hamarabb haza tudjon kerülni az állat – mondta, hozzátéve, hogy

„a házi kedvencek önálló életre képtelenek, megóvásuk mindig az állatok gazdáinak a feladata”.

A félősebb kedvencek számára állatorvos által ajánlott nyugtatószerről is gondoskodhatnak gazdáik a hangos durranások idejére.

Az Orpheus vezetője szerint ilyenkor jobban kell figyelnünk a megriadt és emiatt elszökött állatokra. Tanácsa szerint, ha bajban lévő, kóborló vagy éppen sérültnek látszó állatot látunk, akkor nyilván kellő odafigyeléssel, elővigyázatossággal próbáljuk meg megitatni, megetetni, illetve értesítsük a közelben lévő állatvédő szervezetek valamelyikét.

Ha pedig elvesztettük valamely állatunkat, akkor az első, ahol segítséget kérünk, a közösségi média legyen. A második a plakátozás, illetve a településen működő ebrendészeti, illetve gyepmesteri szolgálatokat is érdemes felhívni, mert az élő és sajnos egyébként az elhullott házi kedvencek is ezekre a telepekre kerülnek be.

Eltűnt kedvenceink után a www.sinter.hu oldalon is lehet érdeklődni, ahol a közelben működő ebrendészetekről, állatvédő szervezetekről, gazdikereső csoportokról is találhatók információk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×