Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Unsplash/Emil Kalibradov

Így kaphat Ön is több százezer forintot az államtól (x)

Ha most szánunk időt az ügyintézésre, tavasszal érkezhet a pénz.

Némi odafigyeléssel és tudatossággal most, vagy akár a két ünnep között érdemi összegű adóvisszatérítést intézhetünk magunknak, családunknak.

Mutatjuk a teendőket

A nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagok számára a megtakarításaik, illetve a munkáltatójuk befizetései után 20 százalék, vagyis akár 150 ezer forint visszatérítés jár a személyi jövedelemadójukból (szja). Ahhoz, hogy ezt teljes egészében megkaphassuk, az idei pénztári befizetéseink összegének el kell érnie a 750 ezer forintot. Ennek a 20 százaléka, 150 ezer forint az a maximális összeg, amit visszakaphatnak az szja-t fizető adózók. Persze ha ennél kevesebb összeg áll rendelkezésünkre, akkor is jár a 20 százalékos adóvisszatérítés.

Forrás: Getty Images/Unsplash
Forrás: Getty Images/Unsplash

A pénztártagoknak célszerű tehát ellenőrizni és szükség esetén feltölteni egyenlegüket. Azoknak pedig, akik még nem tagok, érdemes belépniük valamelyik pénztárba – ez online is gyorsan, kényelmesen megtehető. Előnyös lehet akár máshonnan is átcsoportosítani, hiszen ilyen rövid idő alatt ekkora hozamot kevés befektetés garantál. A befizetések többféleképpen teljesíthetők, de arra ügyelni kell, hogy az összegeknek az idei év utolsó banki munkanapjáig, azaz december 31-ig be kell érkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak. Nem tanácsos a legutolsó pillanatig halogatni a befizetést, hiszen Szilveszter napján csak délig tart a munkaidő a legtöbb helyen.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) összeállított két kisokost, amely segít eligazodni a legfontosabb tudnivalók között:

Mire használhatóak a pénztári megtakarítások?

A nyugdíjpénztári megtakarítások elsősorban az időskori megélhetést segítik, de már tíz év elteltével igényelhető kifizetés, a vagyon pedig örökölhető. A jó ideje infláció feletti hozamon túl szintén a nyugdíjpénztárak mellett szól, hogy más befektetési formákhoz képest igen alacsony költségszinttel működnek. Az erősödő öngondoskodási szándék a nyugdíjkasszák növekvő taglétszámán is lemérhető, immár több mint egymillióan használják ezt az eszközt az időskori jövedelmük majdani kiegészítésére.

Egészségpénztári vagyonunkból az egészséggel összefüggő költéseket fedezhetjük – ráadásul nemcsak a sajátunkat, hanem akár hozzátartozóinkét is –, sőt, a gyermekvállalással, beiskolázással, felsőoktatással kapcsolatos kiadásokat, vagy akár a lakáshitel-törlesztést is finanszírozhatjuk. Az idei év újdonsága, hogy a befizetések immár 180 nap várakozási idő nélkül, azonnal felhasználhatók ezekre az önsegélyező szolgáltatásokra – vagyis nem az egészséggel kapcsolatos kiadásokra –, továbbá az iskolakezdési kiadásokkal kapcsolatban is könnyítettek. Utóbbi azt jelenti, hogy egész évben elszámolhatók ezek a költségek, és akár a tanulást segítő tablet, laptop is vásárolható.

(x)

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×