Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Oil Refinery Piping system in contrast with a blue sky
Nyitókép: Huyangshu/Getty Images

Elemző: jó vétel volna a szerbiai finomító, a Mol pedig megfelelő szereplő lenne az üzlethez

Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta, hogy bár a versenytársak és az ár sem megismerhető a Lukoil szerbiai távozásakor, de maga a csomag, amelyhez a vevő déli szomszédunknál hozzájuthat, további piacokhoz is kaput nyithat, túl azon, hogy Szerbia kőolaj-ellátási jogát megszerezné.

Az orosz energetikai vállalatokat célzó amerikai szankciók a közép-európai régióban is igen komoly változásokat indítottak el.

Az egyik fontos kérdés az lehet, ki szerzi meg a szerbiai Lukoil-érdekeltségeket, hisz ugyanezt a kérdést Romániában és Bulgáriában már megelőzték azzal, hogy rövid idő alatt sikerült állami felügyelet alá vonni a Lukoil-eszközöket.

„Szerbiában úgy tűnik, hogy megállt a folyamat, és nem nagyon találtak olyan állami szereplőt, aki ezt át tudná venni, így került előtérbe a Mol neve, amely felvásárlója lehet a Lukoil hálózatának” – vázolta az InfoRádió megkeresésére Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.

A bolgár eset

No de mi történt Bulgáriában? November 7-én egy igen gyors szavazást követően elfogadott a bolgár parlament egy törvényt, amely különleges kormánybiztos irányítása alá helyezi a Lukoil Neftohin Burgasz működtetését és értékesítését, és a parlament a 2026-os költségvetést is már úgy módosította, hogy az állam a Bolgár Fejlesztési Bankon keresztül képes legyen a Lukoil eszközei felvásárlására, a tranzakcióhoz pedig egy 2 milliárd eurós állami garanciát is biztosítottak, ami teljes állami felügyeletet jelent, de még akár hasznot is húzhat a folyamatból Bulgária.

Az viszont az elemző szerint sem világos, mire készülhet az államosításra válaszul Moszkva, de egyelőre nincsenek „felhők az égen”, mindenesetre a bolgár lépés nagyon gyors, jó és hatékony volt, hiszen az országon belül maradt a vállalat, és az ország energia- és az üzemanyag-ellátása is biztosított lesz.

Szerbia

Szerbia esetében orosz üzletrész-felvásárlásról van szó, a Gazpromnyeft és a Gazprom részvényeit lenne lehetőség megvásárolni, akár a Molnak, akár más piaci szereplőnek;

  • a Gazpromnyeftnek 2025-ben 42,73 százaléka volt a részvényeknél,
  • a Gazpromnak pedig 17,37 százaléka,
  • emellett a szerb államnak is volt egy 28,87 százalékos részesedése,

ezeket tudná a Mol megszerezni elméletileg, ám a tényleges joggyakorlás, ellenőrzés az orosz eredetű tulajdonosoknál van még most is.

A szerb cégnek az elemző szerint jó finomítója, jó hálózata van, jó termékpalettát jelent, és jó feldolgozási képességet is jelent. Részletekbe menően Szigethy-Ambrus Nikoletta elmondta, a Nis üzemelteti az egyetlen kőolaj-finomítót Szerbiában Pancsevón, és ennek a finomítónak a napi kapacitása is elég jelentős, 96 ezer hordót ér el, tehát a szerb üzemanyag-ellátás 80 százalékát is képes fedezni

„Ez a finomító nagyon jól felszerelt technológiailag, tehát ha a Mol ehhez hozzájut, akkor nem csak egy diverzifikált, rugalmas finomítóportfóliót tud létrehozni, amelyben tudja csökkenteni a régió ellátási kockázatait is, de egy nagyon jó üzemet is kap ahhoz, hogy akár a teljes régióban tovább terjeszkedhessen, és az energiafolyosókban felmerülő egyes bizonytalanságokat is át tudja hidalni” – mutatott rá az elemző.

És alapanyag is volna a finomítókba, hiszen a szerb vállalat kutatás-kitermelési és finomítói-kiskereskedelmi erőforrásokkal is rendelkezik, így a távolabbi üzemanyagláncba is be tudna kapcsolódni a vevő, és a montenegrói, szlovéniai piachoz is hozzáférése lenne.

Hogy a szerbiai finomító mekkora más környékbeliekhez képest, az az elemző szerint igazából nem a legfontosabb kérdés, hiszen az ellátási és működési területen belüli képesség számít:

  • a 96 ezer hordós napi teljesítmény, amivel
  • az üzemanyag-ellátást 80 százalékban fedezik.

„Ezért aztán különösen nagy a jelentősége annak, hogy ha ezt valaki átveszi, akkor megfelelő módon tudja majd működtetni. Ehhez a Mol nagyszerű szereplő lenne” – jelentette ki Szigethy-Ambrus Nikoletta.

Az árral kapcsolatban viszont nagy a találgatás, hiába van részvénytársaságról szó, amelynek nyilvánosak a könyvei. A versenytársakat sem ismerni mind, ám a Mol esélyeit növeli, hogy a környék országaiban már több ízben sikeresen terjeszkedett, meghatározó céggé nőtt az évek során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×