Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Egy futár kivesz egy küldeményt az autója rakteréből.
Nyitókép: Pexels

Vita az egyik futárszolgálat körül, sok csomag késik

Külön Facebook-csoportot alakítottak azok, akik azzal szembesültek, hogy a karácsonyra rendelt csomagjuknak nyoma veszett a rendszerben. A DPD közölte: a késések a csomagok 10 százalékát érintik, de azok sem vesznek el, pontosan nyomon követhetők, és kézbesítés alatt vannak.

Futótűzként járta be a magyar médiát a panaszáradat, miután a karácsonyi időszakban sokan nem kapták meg a csomagjaikat, ha a DPD csomagküldő cégen keresztül rendeltek – írja az Index.

Egy egykori politikus, üzletember is a károsultak között van, aki összegyűjtötte, milyen problémákhoz kapcsolódik a panaszok túlnyomó része: a ki nem szállított vagy indokolatlanul késedelmes csomagok mellett az elveszett küldemények, valamint a nehezen elérhető ügyfélszolgálat is gondot okoz többeknél.

A Telex elérte a DPD-t is, és Varga László, a DPD kereskedelmi- és marketing igazgatója megerősítette, hogy vannak bizonyos csúszások, de ezek szerintük elsősorban Budapesten jelentkeznek – ott is főként azokban a kerületekben, ahol „extrém módon” megnőtt az előző évekhez képest a csomagforgalom.

FRISSÍTÉS:

A DPD kedd délután közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy

a késések a csomagok 10 százalékát érintik, és minden csomag útja pontosan nyomon követhető, azok nem veszhetnek el, és kézbesítés alatt vannak.

A közlemény így fogalmaz:

„A DPD Hungary ezúton tájékoztatja tisztelt ügyfeleit és a média képviselőit, hogy az év végi, kiemelkedően nagy csomagforgalom miatt egyes budapesti és főváros környéki területeken kézbesítési késések alakultak ki, amelyről a címzettek számára folyamatos transzparens tájékoztatást adunk.

Tisztában vagyunk vele, hogy sok ügyfelünk és családjaik számára a karácsonyi időszak különösen fontos és érzékeny, így őszintén sajnáljuk, hogy ezúttal kivételesen nem a megszokott magas színvonalon tudunk teljesíteni. Jelenleg minden kollégánk és partnerünk a kialakult probléma mielőbbi megoldásán dolgozik.

Fontosnak tartjuk egyértelművé tenni, hogy ügyfeleink csomagjai természetesen nem vesztek el, azok útja pontosan követhető, valamennyi küldemény jelenleg is kézbesítés alatt áll.

A késések a küldemények körülbelül 10%-át érintik, ugyanakkor megértjük, hogy a kialakult helyzet az érintettek számára komoly kellemetlenséget okoz.

A DPD Hungary munkatársai és alvállalkozói megerősített kapacitással, hétvégi munkavégzéssel és folyamatos operatív ellenőrzés mellett azon dolgoznak, hogy minden csomag mielőbb megérkezzen a címzetthez. A karácsony előttre tervezett utolsó kézbesítési nap december 23., de fontos tudni, hogy budapesti címek esetén a december 15. előtt a DPD által a feladóktól átvett csomagok esetén biztosítjuk az első kézbesítési kísérletet karácsony előtt. Ez a dátum a vidéki csomagok esetében december 19.

Ezzel párhuzamosan 2025. december 1-től 0–24 órában működő, e-mail alapú automatikus válaszrendszert vezettünk be, amely azonnali státuszinformációt biztosít a csomagokkal kapcsolatban.”

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×