Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
324.92
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédet mond a Flex új, 36 milliárd forintból megvalósuló autóipari alkatrészüzemének alapkőletételi ünnepségén Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya Konferenciaközpontjában 2024. augusztus 8-án. A 210 új munkahelyet teremtő beruházásához a kormány mintegy 20 százalékkal járult hozzá.
Nyitókép: MTI/Katona Tibor

Palkovics László: az általános iskola elejétől nagy szerepet kell adni a mesterséges intelligenciának

Már az általános iskola első osztályától tanítani kell a mesterséges intelligencia használatát, kísérleti jelleggel pedig már több évfolyamon foglalkoznak az AI-jal – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.

Az elmúlt hetekben megjelent 34 kormányhatározat, amelyek feladatokat jelölnek ki a kormány megfelelő szerveinek, illetve intézményeknek. Ezek között a feladatok között több olyan van, ami az oktatással kapcsolatos. Az egyik a mesterséges intelligencia megjelenítése az iskolai oktatásban, már az első osztálytól – mondta a kormánybiztos.

Az általános iskola első osztályában a mesterséges intelligencia megjelenését többen erősen korainak tartották, erről vita volt. Palkovics László kiemelte: „vannak országok, ahol a mesterséges intelligenciát már óvodában megjelenítik, mert azt mondják, hogy játékos és érdekes”, de a kormánybiztos szerint nem érdemes terhelni ezzel a gyerekeket az óvodában, ott még elvannak enélkül.

Általános iskolában azonban már meg kell jeleníteni, mert ők már szembesülnek vele. „Kezükbe vesznek egy játékot, leülnek a tévé elé, használják a szüleik mobiltelefonját, így szembesülnek a mesterséges intelligenciával, és miután már tudnak írni-olvasni, már a promptolás is megjelenik, tehát föltehetnek kérdést is egy chatbotnak” – mondta a kormánybiztos.

Az általános iskola legelején nyilvánvalóan egy belépő szintről lehet szó, de ötödik osztálytól már játékos tanulást jeleníthet meg az AI, akkor a promptolást már meg kell tanítani, és kilencedik osztálytól pedig alapvetően a szakmai kérdések kerülnek előtérbe. Hogyan használjuk ezeket az eszközöket, hogyan fejlesztjük ezeket az eszközöket, hogyan jelenik meg a munkaerőpiacon, hogyan viszonyulunk a robotokhoz – ott már komolyabb tudás jön a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy létezik egy kormányhálózat, amely a mesterséges intelligencia és a felsőoktatás kapcsolatára vonatkozik, de ott ez működik magától, a felsőoktatási intézmények saját maguk fejlesztik a saját tanrendjüket. Nincs olyan felsőoktatási intézmény, ahol ne lenne jelen az AI, akár alapképzésben, akár mesterképzési megoldásban. A doktori képzésben nyilván megjelenik a mesterséges intelligencia, tehát a felsőoktatás megfelelően foglalkozik ezzel a témával.

A köznevelésben jóval több a tisztázandó kérdés a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. „Éppen most elindítottunk egy projektet a kilencedik évfolyamban, kiválasztottunk hatvan szakképző intézményt, plusz három határon túlit, és megvettük nekik a Logiscool licencét. Ez még nincs benne a Nemzeti Alaptantervben, de majd egyszer bele fog kerülni, most a gyorsaság volt a lényeg” – rögzítette.

Úgy vélte: a Logiscool egy nagyon jól működő magyar startup, 320 ezer diákjuk van, ez eléggé hitelessé teszi a tevékenységüket.

„Tehát azt mondtuk, hogy ezt vezessük most be mint formális oktatási módszert az adott iskolák tantervébe, ez tíz óra egy félévben. Ez menjen végig, hogy értékelni tudjuk a tapasztalatokat, és döntsük el, hogy bevezetjük-e a többi iskolatípusban is” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×