Infostart.hu
eur:
375.01
usd:
317.7
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Díszes utcatábla Budapesten, a Józsefvárosban.
Nyitókép: Wikipédia

Átalakulhat a közlekedés az Üllői úton

Felülvizsgálják az Üllői út Kálvin tér és Ecseri út közötti szakaszának forgalmi rendjét abból a célból, hogy biztosítható legyen legalább egy irányban a közösségi közlekedés előnyben részesítése, de a kétirányú elválasztott kerékpáros infrastruktúra továbbra is fennmaradjon – döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője az általa jegyzett javaslatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett szakaszon végrehajtott kerékpárosbarát fejlesztések ugyan hozzájárultak a fenntartható közlekedési módok erősítéséhez, azonban a közúti forgalom torlódása révén a közösségi közlekedést is lelassították.

A gyakran kialakuló forgalmi dugók a közösségi közlekedés járműveinek menetidejét is számottevően növelik, ezáltal rontva a szolgáltatás megbízhatóságát és versenyképességét, beleértve a már meglévő (100E reptéri expressz, 9-es autóbusz), illetve a hamarosan induló járatokat is – írta a politikus.

Kezdeményezésére a képviselők felkérték Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a stratégiai közútkezelő szakmai felügyeletével, az operatív közútkezelő útján gondoskodjon az érintett szakaszon a forgalmi rend olyan felülvizsgálatáról, amely biztosítja a rendszeresen torlódó szakaszokon legalább egy irányban a közösségi közlekedés előnyben részesítését, ugyanakkor, szükség szerint csökkentett helyfoglalás mellett, a kétirányú elválasztott kerékpáros infrastruktúrát továbbra is fenntartja. Továbbá a megvalósítás forrásigényét a jövő évi költségvetésbe tervezze be, az új forgalmi rendre vonatkozó javaslatot pedig mutassa be a közlekedési bizottságnak.

Szilágyi Anna (Podmaniczky Mozgalom) javaslatára a testület felkérte Karácsony Gergelyt, kezdeményezzen tárgyalásokat a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezettel annak érdekében hogy a fővárosi önkormányzat rendszeresen fővárosi szintű, a turisztikai tervezést-fejlesztést irányítást lehetővé tevő adatok birtokába kerüljön.

Orbán Árpád (Tisza Párt) kezdeményezésére felkérték a főpolgármestert, utasítsa a vagyonkezelő központot, hogy a jövő évre vonatkozó, a közgyűlés elé benyújtandó üzleti tervében külön tüntesse fel valamennyi felújítandó nyugdíjasházi lakás felújítását, továbbá a 2026-os évre vonatkozó fővárosi költségvetést akképpen terjessze a soron következő Közgyűlés elé, hogy abban külön szerepel valamennyi felújítandó nyugdíjasházi lakás rekonstrukciója.

Barna Judit Annamária (Tisza Párt) kezdeményezésére felkérték Karácsony Gergelyt, közlekedésszervező útján vizsgálja meg és javasoljon olyan közlekedési stratégiát, amellyel a nők, a gyermekek és más kiszolgáltatott csoportok biztonságát és kényelmét javítani lehet.

Az alkoholos italokat népszerűsítő reklámok visszaszorításáról szóló előterjesztés elfogadásával a testület Keszthelyi Dorottya (DK) javaslatára felkérte a főpolgármestert, hogy a készítsen elemzést a főváros közvetlen és közvetett tulajdonában álló társaságoknál és intézményeknél, ingatlanoknál, közterület használatnál az alkoholos termékek tilalmán túl, az energia italok, politikai reklámok és szerencsejátékok népszerűsítését tartalmazó reklámok teljes tiltásának pénzügyi hatásairól.

Szentkirályi Alexandra (Fidesz-KDNP) és Szepesfalvy Anna (Fidesz-KDNP), Janó-Veilandics Franciska (Fidesz-KDNP) kezdeményezésére a testület a főváros nyugdíjasok karácsonyi támogatásáról döntve úgy határozott, hogy a Budapesten lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező nyugdíjasok részére az alábbi lehetőségeket biztosítja: egy darab ingyenes "Nyugdíjas szerda" elnevezésű öt alkalmas kedvezményes bérletet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett fürdőkbe és egy egyszeri ingyenes belépési lehetőség a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, legfeljebb három kiskorú gyermek egyidejű ingyenes belepésével. Emellett december 15. és január 18. közötti időszakban a Budapest Film Zrt. által üzemeltetett mozikban, mozinként heti egy alkalommal vetítéseket szerveznek Budapesten lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező budapesti nyugdíjasok részére.

A javaslathoz Döme Zsuzsanna (MKKP) nyújtott be módosító indítványt, amelynek elfogadásával felkérték Karácsony Gergelyt, hogy az együttműködésre nyitott kerületi önkormányzatoktól érkező adatokból hozzon létre egy online tájékoztatót arról, hogy a fővárosi és a kerületi önkormányzatok milyen kedvezményeket biztosítanak az öregségi nyugdíjban részesülő, budapesti lakcímmel rendelkező állampolgárok részére és a tájékoztató tervezetét terjessze a közgyűlés elé a közzététel jóváhagyása érdekében.

Kovács Gergely (MKKP) XII. kerületi polgármester indítványára a képviselők a tavalyi évhez hasonlóan - hogy karácsony alkalmával ki kit lep meg valamilyen ajándékkal - "karácsony húzós játékot" játszottak az ülés végén.

Az MTI információi szerint a testület zárt ülésen a Sziget Fesztivál megrendezésének ügyében támogatta a közterület használatára irányuló hatósági szerződés megkötését, valamint a képviselők döntöttek a MOL Bubi közbringarendszer következő generációjának ügyében.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×