A korábbi évekhez hasonlóan idén is számos hazai település önkormányzata ad egyszeri karácsonyi támogatást a nyugdíjasoknak saját forrásból. Sőt egyes helyeken rászorultsági alapon aktív korúak is igényelhetnek anyagi támogatást a helyhatóságoknál. A támogatásokról, segélyekről, illetve arról, hogy kik kaphatnak, az önkormányzatok döntenek. Régiótól és településmérettől függetlenül sok helyen elérhető a karácsonyi támogatás, de számos olyan település is van, ahol nincsenek ilyen lehetőségek. Azoknak, akik igényelnék, de nincs tudomásuk a helyi támogatási formáról, érdemes érdeklődniük az önkormányzatnál – írja a kezdeményezéseket, hozzájárulásokat összegyűjtő 24.hu.
Nagyon eltérőek a támogatási formák, amelyek lehetnek pénzbeli adományok, utalványok vagy karácsonyi ajándékcsomagok. A legtöbb esetben a jövedelmi korlát, a tartózkodási hely fő feltétel, a kérelmezés módja és a jogosultság életkori korlátai viszont településenként változóak.
Budapesti lehetőségek
Ami Budapestet illeti, a XIII. kerületben élelmiszer-utalványt kapnak az öregségi nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók. Feltétel, hogy az igénylőnek a kerületben bejelentett lakcíme legyen és életvitelszerűen ott éljen, partnerkártyával rendelkezzen. Az utalvány értéke 8 ezer forint. Az utalvány személyesen és a kerületi mobilapplikáción keresztül egyaránt igényelhető, utóbbival már november 3-tól, személyesen viszont csak december 1. és 6. között. A négy darab, egyenként 2 ezer forint értékű utalványt a Lehel Csarnok kijelölt üzleteiben lehet levásárolni január 11-ig.
A XV. kerületben a karácsonyi támogatásra azok a kerületben bejelentett lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkező, életvitelszerűen is ott élő személyek jogosultak, akik öregségi nyugdíjban, időskorúak járadékában, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban, özvegyi nyugdíjban vagy rokkantsági járadékban részesülnek, valamint havi összes jövedelmük nem haladja meg a 230 ezer forintot. A támogatás összege jövedelmi sávok alapján 10 és 25 ezer forint között mozog.
Erzsébetvárosban azok igényelhetik a karácsonyi támogatást, akik 2025. május 15. napján már betöltötték a 65. életévüket, nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban vagy időskorúak járadékában részesülnek és jövedelmük nem haladja meg a 163.875 forintot. Ezt az utalványt azonban nemcsak az idősek kaphatják meg, hanem, méltányossági alapon, például azok is, akik három vagy több gyermek ellátásáról gondoskodnak és családjukban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 163 875 forintot. A karácsonyi támogatás összege egyszeri 30 ezer forint.
Az I. Kerület Budavári Önkormányzat a kerületben élő 80 éves és idősebb polgárokat, rászorulókat támogatja. A 15 ezer forintos hozzájárulásra minden olyan I. kerületi lakos jogosult, aki a 80. életévét már betöltötte vagy azt az év végéig betölti.
A XIX. kerületben egy utalványi program keretében azok részesülhetnek támogatásban, akik a kerület közigazgatási területén állandó lakóhellyel vagy 2025. január 1. napjáig létesített tartózkodási hellyel rendelkeznek, továbbá akik 2025. december 31-ig betöltik a 65. életévüket. A helyi önkormányzat 5000 forint értékben oszt száét ajándékutalványokat.
Támogatási formák vidéki településeken
Miskolcon a 16 ezer forintos a Salkaházi-támogatásra azok a nyugdíjasok jogosultak, akik havi 285 ezer forintot meg nem haladó nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek, betöltötték a 60. életévüket, rendelkeznek miskolci lakóhellyel és a nyilvántartás szerinti levelezési vagy folyósítási címük is Miskolcon van.
Hódmezővásárhelyen 17 500 forintos egyszeri támogatást kaphatnak azok, akik betöltötték a 65. életévüket, nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek, jövedelmük nem haladja meg a havi 174 ezer forintot és egyéb jövedelemmel nem rendelkeznek. Azoknak a nyugdíjasoknak, akik megfelelnek a feltételeknek és havi járandóságuk 118 450 forint alatt van, 26 ezer forint támogatást kapnak.
A paksi önkormányzat 20 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal segíti az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat az ünnepekre gondolva. Az utalványt azok a paksi lakóhellyel rendelkező nyugdíjasok igényelhetik, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 142 500 forintot, egyedül élők esetén a 199.500 forintot.
Tatabányán egyszeri, 10 ezer forintos karácsonyi támogatást kap minden 70 év feletti, állandó lakóhellyel rendelkező lakos. Jövedelmi vizsgálat nélkül és postai úton jár az érintetteknek a juttatás, személyre szóló üdvözlőkártya kíséretében.
Rétságon nemcsak a nyugdíjasoknak és a rászorulóknak biztosítanak karácsonyi támogatást, hanem minden helyi háztartás kap 40 ezer forintot, bármilyen megkötés nélkül, jövedelmi helyzettől függetlenül.








