Infostart.hu
eur:
381.5
usd:
329.92
bux:
125762.83
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: magyarepitok.hu

Duna-parti bicikliút: állami feladat lenne a konfliktusos szakaszok rendezése, íme Budakalász érvei

Forián-Szabó Gergely polgármester az InfoRádióban sürgette, hogy az illetékes államtitkárság vonja be az önkormányzatot a konfliktusos dunai ártéri bringaútszakasz helyzetének rendezésébe azzal, hogy 2019 után végre meghallgassa a helyieket arról, merre kéne igazából vezetnie az EuroVelo 6-nak.

Mint az Infostart Budakalász város hivatalos közlésére hivatkozva megírta, a település sürgeti az EuroVelo 6 Duna mentén haladó, rendkívül fontos kerékpárút nyomvonalának módosítását.

EuroVelo 6
EuroVelo 6

A kezdeményezés egyébként nem új, már 2019-ben figyelmeztetett a város arra, hogy a Lupa-tó és a Duna által határolt terület a közlekedők, a kutyasétáltatók, a futók és a Manóvár látogatói olyan forgalmi helyzetbe hozzák, hogy tenni kell valamit, a következő években pedig a félelmeket a valóság beigazolta, erre reagál Budakalász az EuroVelo 6 részleges terelésének javaslatával, javaslataival.

Azt Forián-Szabó Gergely polgármester sem kétli, hogy az egész térség legszebb szakasza éppen ez, egy kellemes, árnyékos ártéri erdő, közvetlenül a Duna mellett.

„A legproblematikusabb szakasz az üdülőterületi rész, sokan életvitelszerűen laknak is itt, közvetlenül a házak, kertkapuk előtt halad el a kerékpárút, különösen a gyorsan haladó kerékpárosokkal napi szintű a konfliktus. Ezen kívül itt vegyes használatú az út, nagyon sokan érkeznek a partra sétálni akár kutyával vagy gyermekekkel, ők is ezt az utat használják” – részletezte.

Az elterelési javaslat másik „lába”, hogy amint a Duna vízszintje egy kicsit is megemelkedik, mivel ez a szakasz az EuroVelo 6 legmélyebb pontja, azonnal le is kell zárni, ilyenkor évente akár több alkalommal is el kell terelni a kerékpárosokat másfelé.

A 2019-es figyelmeztetésekre akkor nem volt nyitottság, az akkor készülő kerékpárutas beruházás szerződéseit már megkötötték. Ezt követően, amikor ténylegesen látszódtak a konfliktusok, figyelmeztető táblákat helyeztek ki, forgalomlassító eszközök is kikerültek, ezek viszont nem hozták meg a várt eredményt. Ezt követően tették asztalra a három alternatív útvonaljavaslatot.

Alternatív útvonaljavaslatok Budakalászon az EuroVelo 6 kerékpárút vezetésére
Alternatív útvonaljavaslatok Budakalászon az EuroVelo 6 kerékpárút vezetésére

Az útvonaljavaslatok közül egy részlegesen fenntartja a konfliktusokat, de érdemben csökkenti, kettő viszont olyan, ami nagyrészt megoldaná a problémákat. ú

„A nyomvonal-kijelölésbe fontos, hogy az önkormányzatot is vonja be az állam, mi ebben konstruktívak vagyunk, és ezért is kerestük meg az illetékes államtitkárságot, hiszen ennek a szakasznak a kiépítése állami feladat" – hangsúlyozta Forián-Szabó Gergely.

Voltak már ugyan kisebb egyeztetések, de az ötletekhez sosem társult forrás, így a tárgyalások eddig meddőknek bizonyultak, ám az utóbbi időben még látványosabbak, még sűrűbbek a konfliktusok, Manófalvát is e hónap elején verték szét ezen a szakaszon, ezért sürgető – a polgármester megfogalmazása szerint – priorizálni ezt a feladatot.

Az ügyben az Aktív Magyarországért felelős államtitkárságot is kerestük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oroszország ajándékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok

Oroszország ajándékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok

Komoly gazdasági hasznot hoz Oroszországnak az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokkolása miatti olajár-emelkedés, az uráli típusú olaj már drágább, mint a Brent – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alalapítvány igazgatója.

Landolt az amerikai alelnök gépe Budapesten

J. D. Vance amerikai alelnök kedd délelőtt megérkezett Budapestre hivatalos látogatására, ahol kétoldalú megbeszéléseket folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel közös sajtótájékoztatót is tart, valamint egy nyilvános rendezvényen is részt vesz, ahol az amerikai–magyar kapcsolatok erősítése kerül a középpontba.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×