Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Korcsolyapálya a budapesti városháza előtti karácsonyi vásárban
Nyitókép: Facebook/Budapest Városháza/Csizmazia Tibor

Jégpályával és -folyosóval, kézműves vásárral, finom falatokkal nyílt meg a karácsonyi vásár a Városháza Parkban

Megnyitotta kapuit a budapesti Városháza parkban a főváros által szervezett karácsonyi vásár.

Budapest 152. születésnapjának lényegében az előestéjén nyílt meg a 2025-ös adventi és karácsonyi vásár és téli élménypark a Városháza parkban és a Deák téren, és itt áll Budapest feldíszített fenyőfája is – mondta az InfoRádióban Földes Tamás, a szervező Budapest Vásárcsarnokai Kft. ügyvezető igazgatója.

A Gerlóczy utcától a Bárczy István utcáig a Károly körúton, illetve a mögötte elhelyezkedő Városháza Parkban, valamint a Bárczy István utca után a Deák tér kijelölt területén nagyon sok kézműves, termelő és kereskedő, valamint számos vendéglátóegység kapott helyet. A Városháza Parkban fotópont is lesz, illetve fényvetítés látható minden nap a Merlin Színház oldalfelületén. A Városháza épületének középső felületrészére pedig kortárs művészeti alkotásokat vetít a Light Art Múzeum.

Már megnyílt a jégpálya és a hozzá kapcsolódó jégfolyosó. Itt lesznek ingyenes és kedvezményes korcsolyázási lehetőségek is.

A vásár 2026. január 10-ig tart nyitva, a jégpálya tovább, egészen január 31-ig várja a látogatókat.

Az adventi vasárnapokon a Városháza Parkban gyertyagyújtásra kerül sor, ezeket az eseményeket programok kísérik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×