Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
316.12
bux:
153610.4
2026. szeptember 16. szerda Edit
Idősebb pár a pénzügyeit intézi az ebédlőasztalnál ülve.
Nyitókép: Getty Images/shapecharge

Máris itt van a nyugdíjasok várva várt napja

A héten kapják kézhez a nagyobb összegű nyugdíjat az idősek. A nyugdíjkiegészítés összegével az emelt nyugdíjakat november 12-én kezdik utalni, illetve kivinni a postások.

Ezen a héten érkezik a kormánydöntés értelmében az időkorúaknak járó nyugdíjkiegészítés. Az 1,6 százalékos korrekciót november 12-én utalják vagy a postai kézbesítéssel együtt kapják meg az érintettek. Ez a korrekció az idei év első 11 hónapjára vonatkozik, vagyis visszamenőleg jár.

A nyugdíjasok átlagosan 47 200 forintot kapnak a novemberi nyugdíj mellé, ezzel januárig visszamenőleg megvalósul az inflációkövető nyugdíjemelés, decemberben pedig már az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjat kapják. Közben a harmincezer forintos élelmiszer-utalványok postázása már befejeződött, ezek az év végéig használhatók fel hideg élelemre – emlékeztet az Origo. December 3-tól pedig már az emelt nyugdíj érkezik az idősekhez. Ez azért fontos, mert a januári nyugdíjemelésnek már ez az összeg lesz az alapja. 2026-ban az előzetes tervek szerint 3,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak.

Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó szerint augusztusban az átlagnyugdíj 245 ezer forint volt, ha hozzávesszük az 1,6 százalékos növekedést és a 13. havi juttatást, akkor az idei évre vetítve a havi átlagnyugdíj már 270 ezer forint felett lesz – írja a lap.

Címlapról ajánljuk

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×