Infostart.hu
eur:
382.86
usd:
331.52
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos
Nyitókép: Unsplash.com

Félmilliárd forintos keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul

Egy hónapig lehet majd pályázni.

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.

Závogyán Magdolna az Eiffel Műhelyházban tartott eseményen kiemelte: a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával szövetkezve elindítanak egy vallásos könnyűzenei pályázatot, 500 millió forintos keretösszeggel.

Mint mondta, a vallásos könnyűzenei támogatás, amelyet Magyarország Kormánya biztosít,

lehetőséget ad rendezvényeket szervezésére, kistelepüléseken megvalósuló fellépésekre, hangszerek vásárlására vagy orgonafelújításra.

A pályázati lehetőség egy hónapig áll rendelkezésre, azért, hogy január végéig a pályázatokat elbírálhassák, és februárban már megkössék a szerződéseket.

Az államtitkár felidézte a kulturális államtitkárságon az elmúlt 15 évben folytatott munka néhány kiemelkedő eredményét is. Emlékeztetett, hogy 2012-ben lehetőségük nyílt rá, hogy 5 éven keresztül 31 ezer kulturális közfoglalkoztatottat foglalkoztassanak, akik több mint 2600 településen dolgoztak. Ezen a kulturális közfoglalkoztatáson belül már számos embert be tudtak kapcsolni olyan kulturális programokba, amely a települések közösségeinek az életét erősítette, a hitéletet, az egyházi közösségek megerősítését szolgálták - hívta fel a figyelmet.

Kitért arra is, hogy 2015-2016-ban központi támogatásoknak köszönhetően elindult a Csoóri Sándor Program, 5 milliárd forinttal, amelyhez már nagyon sok egyházi közösség kapcsolódott. Megemlítette a 2020-22-ben útjára indult Szakkör programot, illetve a Tehetségpaletta Programot, amelynek keretében az elmúlt évben több mint 1200 közösség és 9500 résztvevő mutatta meg tudását, művészetét az anyaországban, valamint a Felvidéken, Erdélyben, a Vajdaságban és Kárpátalján.

Hozzátette, hogy egyre több vallásos és egyházi könnyűzenei szervezet kapcsolódott már ehhez a programhoz. Magyarország kormánya 600 millió forinttal támogatja a programot, amely jövőre is meghirdetésre kerül.

Úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 15 évnek az egyik koronája a Petőfi Kulturális Program, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a Kárpát-medence egyre több vallási könnyűzenei egyházi közössége megjelenik ebben a programban, amelyhez 5 milliárd forint áll rendelkezésre.

Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy hat éve van módjuk támogatni a dicsőítés misszióját, amiben "mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége és feladata".

"3660 produkciót, együttest, programot tudtunk az elmúlt hat évben támogatni, ez nagyságrendileg 3 milliárd forintot jelent" - mondta, hozzátéve, hogy még ennél is jóval nagyobb dolog az, hogy az elmúlt években bárhová is mentek a Kárpát-medencében, azt tapasztalták, hogy ez a támogatás beérett, sokan látják a jelentőségét.

Hozzátette: ezért is gondolták azt, hogy mindezt folytatni kell, a jövőben is támogatni kell a dicsőítő együtteseket abban, hogy az embereknek örömöt szerezhessenek.

A felekezetközi esemény a magyar vallásos gitáros zene, a templomokban, imaházakban rendszeres szolgálatot ellátó zenekarok és zenészek ünnepe volt.

A szombati rendezvényen az Eiffel Műhelyházban mintegy 30 hazai és határon túli együttes részt vett.

A gálakoncert előtt kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a dicsőítésről és arról, hogy milyen szerepet játszik a szakmai felelősség, minőség a szolgálatban.

A Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnep Magyarország Kormánya és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttes és a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia szervezésében valósult meg.

Címlapról ajánljuk
Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Hol lesz a „következő Dubaj”? – az Irán elleni háború megtépázta a metropolisz hírnevét

Vaskézzel csapnak le Dubajban a hatóságok a közösségi médiában rakétatámadásokat posztolókra. Elköltöznek az „ex-pat”-ek (a gazdagabb országok migránsait hívják így) Dubajból, az Egyesült Arab Emírségek pénzügyi központjából. A luxusvárost az adómentességet kereső külföldi dolgozók, az életmódjukkal kérkedő influenszerek és – erről kevesebb szó esik – az ázsiai országokból érkezett kétkezi dolgozók népesítették be. Az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború azonban Teherán célpontjává tette. Máris megjelentek a lehetséges jelöltek az „Új Dubaj” helyére.

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×