Infostart.hu
eur:
355.72
usd:
312.56
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
LEGO elemekből készült kis robotok.
Nyitókép: Unsplash

Koren Balázs: a Yettel ProSuli robotikaverseny a Robotex előszobája is lehet a legjobbaknak

A verseny szakmai vezetője az InfoRádióban arról beszélt, milyen dinamikus fejlődésen ment át a verseny az indulása óta eltelt öt évben. Ráadásul a legjobbak a magyarországi Robotex versenyre, illetve a nemzetközi ligába is kijuthatnak.

November 30-ig lehet jelentkezni a Yettel ProSuli 2026-os országos robotikaversenyre. A megmérettetést már hagyományosan megelőzi egy nyílt pályázat, amelyben az iskoláknak lehetőségük nyílik arra, hogy ingyenesen jussanak LEGO robotkészlethez.

„A kiírás azokat célozza meg, akik még nem szárnyalnak a robotika versenyeken, nincs sok-sok éves tapasztalatuk” – mondta az InfoRádióban Koren Balázs, a Yettel ProSuli szakmai vezetője. Hozzátette, a 2025-ös verseny azt mutatta, hogy ilyen kevéssé tapasztalt csapatok is jelentkeznek és dinamikusan növekszik az érdeklődés, ugyanis amíg az első évben még csak 10-20 fős volt a rendezvény, addig legutóbb, amikor már nem csak ProSuli iskolákból lehetett nevezni, már közel 100 csapat vett részt.

Online oktatóanyaggal is segítik a kezdőket. A pályázat kiírását követően az iskolák LEGO robotkészletekre pályázhatnak, azzal a feltétellel, hogy a készlet nem egy szertárban fog félretéve porosodni, hanem a diákok arral indulnak majd a versenyen, februárban. A rendezvényt négy helyszínen tartják majd, a döntő pedig a Yettel Házban lesz, Törökbálinton.

Koren Balázs azt is elmondta, hogy idén már lesz kezdő és haladó liga is. A kezdők feladata a vonalkövetés lesz, a haladók pedig a robot-sumo révén mérhetik össze ügyességüket. A szakmai vezető hozzátette, a döntőről a Robotex magyarországi döntőjére lehet kvalifikálni, ahonnan pedig a nemzetközi mezőnybe lehet továbbjutni.

Leszögezte: aki a ProSuli robotikaversenyen jól szerepel, már biztosan indulhat, hiszen egy nevezéssel ott lehet a Robotex kihíváson is, onnan pedig a dél-koreai nemzetközi döntőbe lehet jutni – tette hozzá a Yettel Prosuli szakmai vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×