Infostart.hu
eur:
368.23
usd:
317.67
bux:
146699.9
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Elhunyt Pallai Péter

86 éves korában elhunyt Pallai Péter újságíró, a BBC Magyar Adásának volt munkatársa, jazz-szakértő, az InfoRádió korábbi szerkesztőbizottsági tagja.

Pallai Péter 18 éves korában, 1956-ban kényszerült elhagyni az országot. Először építőipari segédmunkásként dolgozott, majd a londoni egyetemen közgazdasági, valamint pedagógiai posztgraduális diplomát szerzett. Hét évig egy londoni gimnáziumban tanított, majd 1968-tól 1996-ig a BBC Világszolgálatánál dolgozott Londonban a magyar és angol nyelvű osztályon. Az aktuálpolitikai és dokumentumműsorok szerkesztése vagy vezetése mellett heti rendszerességgel készített jazzműsorokat is. 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodavezetője volt.

Nyugdíjba vonulása után a budapesti Harmónia Jazzműhely alapítójaként nagy szerepet játszott a magyar jazzmuzsikusok londoni bemutatkozásának szervezésében, az angol–magyar zenei együttműködés előmozdításában. Több rádiós jazzműsort készített, társszerzője volt A jazz évszázada, valamint. az 1956-os forradalmat feldolgozó A szabadság hullámhosszán és a Némi demokráciától a népi demokráciáig című könyvnek. 2022-ben Aranytoll Életmű-díjat kapott a MÚOSZ-tól

A kétezres évek elején szerkesztőbizottsági tagként éveken át segítette az InfoRádió munkáját is.

Pallai Péter 2019-ben volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, ahol Sárközi Mátyással együtt idézte fel a BBC magyar adásánál közösen töltött éveket.

Pallai Péter 2018-ban A jazz évszázada című kötetről beszélt Kerekes György társaságában az InfoRádió Aréna című műsorában.

Címlapról ajánljuk

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Letaglózó hír a magyar nyugdíjasoknak: idén már semmilyen plusz pénzre nem számíthatnak a kormánytól

Letaglózó hír a magyar nyugdíjasoknak: idén már semmilyen plusz pénzre nem számíthatnak a kormánytól

A visszafogott gazdasági növekedés miatt idén sem jár nyugdíjprémium a magyar nyugdíjasoknak, az eredetileg erre a célra elkülönített 24 milliárd forintot már el is tüntette a kormány a módosított költségvetésből. Az idősek ősszel kiegészítő nyugdíjemelésben sem részesülnek, hiszen az infláció kifejezetten alacsony, így az év eleji nyugdíjemelés hivatalosan elegendőnek bizonyul. A legtöbben abban reménykedhettek, hogy a Tisza-kormány kommunikációjának megfelelően októbertől érkezhetnek a Nyugdíjas SZÉP-kártyák, de a jelek szerint erre is várniuk kell az időseknek. Élelmiszer-utalványról sincs hír, azt csupán egy egyszeri, választások előtti célzott juttatásként alkalmazta tavaly az előző kormány. Az év hátralévő részében tehát – mai tudásunk szerint – semmilyen pluszjuttatást nem biztosít a kormány a nyugdíjasoknak, 2027-től viszont érkezik a 120 ezer forintos minimálnyugdíj, ami sokaknak jelenthet majd érdemi előrelépést. Az igazán nagy öröm persze az lenne, ha megvalósulna a Tisza választási programjában vállalt bérkövető nyugdíjemelés, ennek sorsa október 31-ig derülhet ki, amikor benyújtják a 2027-es költségvetést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×