Infostart.hu
eur:
366.58
usd:
315.43
bux:
147613.92
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
vízimentők a Balaton partján
Nyitókép: Facebook/Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE

Már a vízimentőknek is négy évszakos a Balaton – megérkeztek a legfontosabb idei, hazai Baywatch-adatok

A korábbi évekhez képest nyugodtabb, csendesebb volt az idei szezon, de ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna bőven feladat – mondta az InfoRádióban a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke. Bagyó Sándor a legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a prevenció terén sokat sikerült előrelépni.

A korábbi évekhez képest nyugodtabb időszak van a vízimentők mögött: idén 450 vízmentő állt szolgálatba itthon, és csak a strandokon több mint 3700 esetet látott el. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke az InfoRádióban azt mondta, bár viszonylag „csendes” volt az idei szezon, ez nem jelenti azt, ne lett volna feladatuk bőven. Leginkább azt emelte ki, hogy állandósult a jelenlétük, illetve azt is komoly eredménynek tartja, hogy sok munkát, energiát belefektetve „kezd megértő fülekre találni” a prevenciós tevékenységük.

Bagyó Sándor azt tapasztalja, egyre többen megértik, hogy a vízben való biztonságos mozgás, közlekedés alapfeltétele a megfelelő felkészülés, aminek része a szükséges eszközök, biztonsági felszerelések beszerzése és használata. Mint fogalmazott, kikapcsolódás vagy sportolás közben „nem szabad túlvállalni magunkat a vízben”, és azt érzékeli, hogy erre egyre többen tudatosan odafigyelnek, amit egyébként a statisztikai adatok is alátámasztanak.

A korábbi évekhez képest idén kevesebb kritikus mentésük volt a vízimentőknek, akiknek a legtöbbször valamilyen sebet kell ellátniuk,

de a kisebb segítségnyújtásoktól kezdve egészen a rosszullétből adódó komolyabb beavatkozásokig sokféle feladat hárul rájuk az időjárástól függetlenül. Gyakran előfordul, hogy a strandolóknak allergiás problémájuk, rohamuk van, kardiális panaszaik vannak, vagy a vízi járművek hibásodnak meg. Bagyó Sándor úgy fogalmazott, széles skálán mozognak azok az esetek, amelyeknél adott esetben közbe kell avatkozniuk, de természetesen minden eshetőségre fel vannak készülve évről évre. Sokan meg szokták kérdezni a vízimentőktől, hogy mit csinálnak, ha véget ér a szezon, nos nem pihennek, készülnek a következő strandszezonra.

Amikor beköszönt az ősz, főleg tervszerű karbantartások, nagyobb javítások zajlanak, ugyanis meglehetősen nagy a vízimentők gépjárműállománya, amibe nemcsak hajók, hanem különféle szárazföldi eszközök is tartoznak, több mint harminc eszközből áll a teljes géppark. Bagyó Sándor hozzátette:

mivel egyre inkább négy évszakossá válik a Balaton, és ősszel, télen is vannak rendezvények a tó környékén, a vízimentők sem pihennek, akad bőven tennivaló.

Az egyik legismertebb ilyen program a Tihany és Szántód közötti hideg vizes, jeges Balaton-átúszás, amelyen tavaly mintegy 150-en vettek részt. Nagyon sokan horgásznak a Balatonnál az őszi és a téli időszakban, illetve néhányan vitorláznak is, ha engedik az időjárási körülmények, rájuk is figyelniük kell a vízimentőknek.

A Balaton 2017 óta nem fagyott be, így a korcsolyázókon kívül más sportolni vágyó emberek előszeretettel látogatják a hidegebb időszakokban is. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata jelenleg készenléti ügyeletben van a Balaton keleti, középső és nyugati medencéjében, ahol bármikor lehet riasztani a vízimentőket. A mentőhajókat a BalatonHelp alkalmazáson keresztül vagy a +36 30 383 8383-as riasztási számon lehet elérni.

Bagyó Sándor elmondta: nagyon fontos, hogy az eszközeik naprakészek legyenek, de mindig bejön valamilyen újdonság vagy különlegesség, ami könnyebbé teheti a mentést. Ennek megfelelően

a következő időszakban szeretnék üzembe helyezni a Balaton első, tűzoltásra is alkalmas mentőhajóját.

A VMSZ annak idején nem véletlenül tette hozzá a megnevezéséhez az Önkéntes Tűzoltó Egyesület nevet, hiszen az alapkiképzéseikben vannak tűzoltási feladatok, illetve az alapfelszerelések között is vannak tűzoltásra alkalmas eszközök. Bagyó Sándor szerint az lenne az ideális, ha vegyes hajóik lennének, amelyek vízi mentésekre és tűzoltásra egyaránt használhatók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Gyorsítják a bírósági ítélkezést. Több pénzt kap a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Tisza-kormány: plusz pénzt kap a gyermekvédelem

Tisza-kormány: plusz pénzt kap a gyermekvédelem

A külpolitika után csütörtökön ismét a hazai közéletre irányulhat a figyelem: délután Magyar Péter miniszterelnök részvételével tartanak kormányszóvivői tájékoztatót, amelyen a szerdai, maratoni kormányülés döntéseit ismertetik. A kabinet előtt mintegy negyven napirendi pont szerepelt, így több területen is érdemi változásokról érkezhetnek hírek. Eközben nyilvánosságra került, korábban titkosított kormányhatározatokból kiderült, hogy Orbán Gáspárnak valójában jóval nagyobb szerepe volt a csádi misszióban, mint azt az előző kormány állította. Magyar Péter bejelentette, hogy teljes hulladékkezelési rendszert felülvizsgálja a kormány, jövő év elejétől emelik a megváltozott munkaképességűek ellátását és a jövő héten újabb 10 milliárd forintot különíthetnek el a gyermekvédelem támogatására és fejlesztésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×