Infostart.hu
eur:
367.59
usd:
317.19
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Unsplash

Megérkeztek Tata környékére az idei első vadludak

Ugyan még csak néhány tucatnyi nagy lilik érkezett meg északról, de a szakértők már sejtik, mikor jelenhetnek meg az Öreg-tavon is. A madarak ki- és behúzása mára már a város igazi látványosságainak számítanak, nem véletlen, hogy fesztivált is szerveznek a megfigyelésükre - ami ráadásul jubilál az idén.

Megérkeztek a vadludak Tata közelébe. Az idei első példányokat a naszályi Ferencmajori-halastavaknál figyelték meg a Tatai Vadlúd Sokadalom szervezői. Az első 11 példány a nyári ludak között pihent – adta hírül a kemma.hu.

A idei rendezvény különleges lesz, ugyanis 25. születésnapját ünnepli, és ezzel egy időben a Ramsari Városok nemzetközi találkozóját is Tatán tartják. Molnár András, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tatai szakaszmérnökségének vezetője korábban a Kemma.hu-nak elmondta, hogy emiatt a szokásosnál magasabban tartják majd az Öreg-tó vízszintjét, hogy a fesztivál idejére minél gazdagabb madárvilág várja az érdeklődőket.

A szakértők szerint a vadludak csak akkor telepednek meg az Öreg-tavon, ha annak megfelelő a vízszintje.

A tavalyi Vadlúd Sokadalom idején 35 ezer vadludat számoltak meg a természetvédők, míg egy évvel korábban, a 23. rendezvényen 53 ezret. A madarak számának csökkenése országos jelenség: Csonka Péter, a Magyar Madártani Egyesület vármegyei csoportjának elnöke korábban arról beszélt, hogy a vörösnyakú ludakból – amelyek fokozottan védett, globálisan veszélyeztetett fajnak számítanak – alig néhány tucat maradt hazánkban, pedig korábban ezres nagyságrendben fordultak elő.

A szakemberek szerint a melegedő telek, a változó vonulási útvonalak és az északabbra található bőségesebb táplálék is hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb vadlúd érkezik hazánkba.

Szabó Máté, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre a lapnak elmondta, egyeztettek az ország többi telelő helyén dolgozó szakemberekkel, és ők is azt tapasztalták, hogy a szokottnál később érkezett meg az első madártömeg.

A jubileumi 25. Tatai Vadlúd Sokadalom november utolsó hétvégéjén várja majd a látogatókat, madármegfigyeléssel, szakvezetésekkel, gyerekprogramokkal és nemzetközi madárszámlálással.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×