Infostart.hu
eur:
363.24
usd:
312.57
bux:
147332.18
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Infostart

Új műsorokat indít, adományoz és díjat is alapít a Mandiner

November végén lesz az első díjkiosztója a frissen alapított Mandiner-díjnak, az olvasók 12 kategóriában javasolhatnak jelölteket, a győztesekről pedig szintén a közönség dönthet majd. Szalai Zoltán, a hetilap főszerkesztője azt is bejelentette, hogy két-három héten belül új videós műsorstruktúrával, sport- és közéleti tartalmakkal, egyebek mellett reggeli programmal és választási műsorral bővül a szerkesztőség kínálata.

A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát – jelentette be a Mandiner főszerkesztője. Szalai Zoltán elmondta, a klubközösségükhöz közel 30 ezren csatlakoztak, klubestjeiken több százan vesznek részt, online tartalmainkat pedig naponta százezrek követik, így a Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban. Bejelentette azt is, hogy a további fejlődés segítése érdekében a Mandiner megvásárolta a Kontextus és a Hamis Gulyás nevű YouTube-csatornákat, és a több százezer felhasználót elérő két csatorna beolvasztásával egy időben új műsorstruktúra épül.

Szalai Zoltán az InfoRádióban elmondta, a következő hetekben több műsor is elindul, ezek között lesz gazdasági-, sport- és több politikai jellegű műsor is. A főszerkesztő kiemelte a hamarosan bemutatkozó reggeli műsort és a választási műsort is: előbbit Gyürky Enikő, a Mandiner munkatársa és Szabó András „Csuti” vezeti, a hetente jelentkező választási műsor főszerkesztő-műsorvezetője pedig Kereki Gergő lesz. „Magyarország talán két legjobb szakértőjével, Mráz Ágoston Sámuellel, illetve G. Fodor Gáborral fog beszélgetni, adatalapon elemezni, hogy mi várható a választásokon, mit mutatnak a legfrissebb adatok. Nagyon érdekes adatvizualizációk várhatók” – hangsúlyozta Szalai Zoltán.

A Mandiner főszerkesztője azt is elmondta, hogy jelentős átalakultak a tartalomfogyasztási szokások, és ehhez szeretnének még időben alkalmazkodni. „Előbb eltűnt a print média, és lett belőle honlap alapú internetezés, de mostanra ez is 6-7 százalékkal csökken évente, és a különböző social media felületek videóira tolódik át a tartalomfogyasztás. A videóindítások száma szinte duplázódik évente globálisan, Magyarországon is így van ez” – mondta, és adatokkal is szolgált: a Facebook már korábban elterjedt Magyarországon, de az elmúlt két-három év változása, hogy a YouTube-ot és a TikTokot is már a lakosság több mint fele napi rendszerességgel használja, és egy átlagos magyar felhasználó több száz méternyi videót pörget végig egy nap, így akár ezer videót is megnézhet.

Szalai Zoltán azt is bejelentette, hogy megalapították a Mandiner-díjat, amelyet november 26-án adnak át a Várkert Bazárban 12 kategóriában:

  • az év közéleti magyar személyisége
  • az év közéleti külföldi személyisége
  • az év újságírója
  • az év nemzetközi újságírója
  • az év elemzője
  • az év műsorvezetője
  • az év influenszere
  • az év sportolója
  • az év női sportolója
  • az év olvasója
  • az év legdinamikusabban fejlődő vállalkozása – kis-középvállalkozás kategóriában
  • az év legdinamikusabban fejlődő vállalkozása – nagyvállalkozás kategóriában

„Azokat szeretnénk díjazni, akik a Mandiner értékeivel összhangban alkotnak a Kárpát-medencében, és sikereket érnek el” – mondta, és jelezte: már várják az online jelöléseket egészen október 15-ig. Utána egy zsűri kiválaszt kategóriánként tíz jelöltet, akire majd lehet voksolni, így a közönség szavazatai alapján nyerhetik el a legjobbak az első Mandiner-díjat.

Egy adományt is bejelentett a főszerkesztő. Mint elmondta, Móna Márk és stábja Kárpátalján készített riportfilmet arról, hogy hogyan élnek a kárpátaljai magyarok, milyen hatással van a kényszersorozás az ottani emberek életére, és így jutottak el egy idős nőhöz, akinek a fia elhunyt a fronton, így a nagymama, Rosinec Mária egyedül maradt két kiskorú gyermekkel.

„A támogatására adománygyűjtést indítottunk, és fantasztikus összefogással, több száz olvasónk összesen 5,8 millió forinttal segített, így ezt az adományt most eljuttatjuk a rászoruló hölgynek és családjának” – mondta Szalai Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak!

Magyar Péter az ELTE-ről üzent a magyar egyetemeknek: itt az ideje a változásnak!

A tanárképzés egyik központjaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) felelőssége is hatalmas abban, hogy a közoktatási rendszerünk is megújulhasson – mondta a miniszterelnök az egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén pénteken Budapesten. Magyar Péter beszélt arról is, hogy a kormány partneri együttműködést kínál az egyetemeknek, továbbá növelné a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők arányát.

Európa-szerte korlátoznák az orosz diplomaták mozgását

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Oroszország továbbra is az egyik legsúlyosabb biztonsági fenyegetést jelenti Európa és az egész nemzetközi rendszer számára. A politikus ezért az orosz diplomaták mozgásának korlátozását és az orosz állampolgárok számára kiadott vízumok számának csökkentését sürgette. A diplomáciai vezető úgy véli, hogy az EU-ban dolgozó több mint kétezer orosz diplomata legalább 40 százaléka kémkedik Moszkvának.
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×