Infostart.hu
eur:
365.83
usd:
327.43
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
driving a car
Nyitókép: Bim/Getty Images

Kevés autós ismeri ezt a táblát, pedig keményen büntetnek érte

Van egy olyan közlekedési tábla, amit a legtöbb autós még sosem látott – pedig ha megszegjük a szabályt, amit jelez, büntetés jár érte.

A vezess.hu információi szerint 47 ezer forintos csekket kapott egy autós, mert figyelmen kívül hagyott Budapesten egy olyan közlekedési táblát, amint a legtöbb autós nem ismer.

Erről a tábláról van szó:

A tábla jelentése: „Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)”, és olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére szolgálnak, egyéb jármű közlekedése az övezetben tilos – írja a KRESZ.

Ezzel a táblával Budapesten, a Csányi és Dob utca sarkánál találkozott az autós a Csányi utca irányában, és állítása szerint meg is büntették, mert figyelmen kívül hagyta és behajtott autóval. Ugyanitt nemrég még sima „behajtani tilos” tábla volt. Időközben megváltozott a forgalmi rend az utcában és autók helyett már csak gyalogosok és kerékpárosok vehetik azt igénybe.

Lehet kivétel, amikor mégis behajthatnak az ilyen táblával jelzett utcába az autók: ha a tábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van, az ott lakók járművei – és a közútkezelő engedélyével rendelkezők járművek – az övezetben legfeljebb 10 km/órás sebességgel közlekedhetnek. De parkolni tilos, a kiegészítő táblán jelzett időszakban is. A mozgáskorlátozott személyt szállító járműre nem vonatkozik a tiltás. Egyébként ha nincs kiegészítő tábla, gépjárművel behajtani tilos.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×