Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Verőce, 2024. április 27. Természetjáró turisták tartanak a Börzsöny egyik jelzett erdei túraútján a Borbély-hegyi kilátó felé. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A természet bűvöletében indult el az Erdők Hete

Megkezdődött a 29. Erdők Hete. Október 5-ig több mint 100 programmal készülnek az állami erdészeti társaságok. Idén az erdők klímavédelemben betöltött szerepét szeretnék bemutatni, legfőképpen a fiataloknak – nyilatkozta az InfoRádióban Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.

Nagyra nyílnak az erdők kapui Magyarországon, megkezdődött az Erdők Hete rendezvénysorozat, az ismereteket az erdész és természetvédelmi szakemberek, vadászok adják át – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban az Agrárminisztérium helyettes államtitkára. Mocz András kiemelte, hogy 1997 óta rendszeresen, minden évben megszervezik az eseményt, aminek jelmondata a fő célt is megfogalmazza: „Fedezd fel az erdőt az erdészekkel”.

„A legmagasabb rendű életközösséget szeretnénk bemutatni a társadalomnak. Az erdészek, a természetvédelmi szakemberek és a vadászok is a mindennapi munkájuk csodáját osztják meg a természetet kedvelőkkel” – mondta az agrárszakember.

Több mint 100 helyszínen készülnek az Erdők Hete eseményeire. Példaként említette, hogy az állami erdőgazdaságok szervezésében ismeretterjesztésen, környezettudatos nevelésen alapuló programokkal is készülnek az iskolásoknak és szüleiknek. Lentiben egy kisvasutas program és a Göcsej kincsei kiállítás várja az érdeklődőket.

A hét kiemelt programja, a „Hátizsákban az erdő”, ami az óvodáknak, óvodapedagógusoknak meghirdetett, élményalapú, a természet megismertetését célzó pályázat, illetve a hozzá tartozó módszertani segédlet gyűjteménye. A hátizsákban ismeretterjesztő könyveket, munkafüzeteket, madárodút is kapnak a gyerekek – ismertette.

Mocz András emlékeztetett, hogy október 5-én eredményhirdetéssel zárul Az Év Erdei Kerékpárútja pályázat szavazása. Mindemellett az Erdei Iránytű programon keresztül az akkreditált erdei iskolák ezen a héten tartják meg a foglalkozásokat az erdőben a fogyatékkal élő gyerekeknek.

Mindezek mellett vezetett túrák, terepi foglalkozások, vetélkedők, rajzpályázatok, fotópályázatok is színesítik a hét eseményeit – sorolta az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×