Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Szerencsejáték Zrt.

Csaknem 50 milliárd forint a tét – ma bárki megnyerheti

A maximális főnyeremény mellett az 5+1-es nyerőosztály is milliárdokat jelenthet forintban a pénteki Eurojackpot-sorsoláson.

Tizenegy számhúzás alatt sem született telitalálatos az Eurojackpoton, ahol mintegy másfél hónapnyi halmozódás után már az elérhető legnagyobb nyereményért, 120 millió euróért, vagyis bruttó 47,1 milliárd forintért izgulhatnak a szerencsevadászok. A halmozódás másik előnye, hogy a maximális főnyeremény mellett az 5+1-es nyerőosztály is milliárdokat jelenthet forintban – olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

Több hónapnyi várakozás után ismét 120 millió euróért izgulhatunk a pénteki számhúzáson, hiszen az Eurojackpot főnyereménye átszámítva megközelítette a bruttó 50 milliárd forintot.

A csúcsnyeremény érdekessége, hogy ilyenkor már az alsóbb nyereményosztály is eurómilliókkal kecsegtet.

Idén májusban nyolc Eurojackpot játékos vált eurómilliomossá úgy, hogy nem volt telitalálatuk. Az 5+1-es találattal május 6-án három szerencsés egyenként 6 millió euróval lett gazdagabb, míg a következő sorsoláson öt szerencsevadász volt csupán egy számra a jackpottól, mégis fejenként 4,85 millió eurónak örülhettek. A szemkápráztató összeg a halmozódás maximumának köszönhető, mert ilyenkor a főnyeremény összege nem nő tovább, viszont az 5+1 találatosok esetében akár meg is többszöröződhet a nyeremény összege.

A közleményben kiemelik, hogy Magyarországon eddig összesen négyen csatlakoztak az eurómilliomosok klubjához. Legutóbb 2022. december 9-én született magyar nyertes az Eurojackpoton, aki akkor megközelítőleg 31 milliárd forinttal lett gazdagabb. További érdekesség, hogy 13 millió magyar nyertes összesen 324 millió eurót, vagyis több mint száz milliárd forintot vihetett haza az Eurojackpot hazai indulása óta.

További részletek a Szerencsejáték Zrt. oldalán.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×