Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
321.83
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Police.hu

Videók: így kell feltörni 2 perc alatt egy zuglói bankautomatát, de a rendőrök is gyorsak voltak

Nemcsak a bűnözők, a rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket.

Plazmavágóval nyitottak fel egy bankautomatát Budapest XIV. kerületében 2025. szeptember 4-én éjszaka 2 óra 45 perc körül. Az elkövetők felfeszítették az ügyféltér fotocellás ajtaját, kivágták az ATM-et, amiből több tízmillió forintot vittek el. Érkezésük és távozásuk között két perc telt el.

A bűncselekményről és a feltételezett elkövetők nem egészen hat órával később történt elfogásáról Bukovics Péter r. alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály vezetője sajtótájékoztatón számolt be.

Az osztályvezető elmondta, hogy a két tettes elektromos rollerrel hagyta el a helyszínt, majd autóba ültek. A BRFK vagyonvédelmi nyomozói ekkor már a nyomukban voltak, információik alapján a keresett járműben utazó két férfit reggel 8 óra előtt néhány perccel a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az M1 autópályán fogták el, majd átadták az intézkedést budapesti kollégáiknak.

A kocsiban megtalálták a bankautomatából eltulajdonított pénzt és az elkövetéshez használt plazmavágót is. A 39 és 41 éves férfiak moldáv állampolgárként igazolták magukat, egyiküknél azonban egy bolgár személyi okmányt is találtak.

A nyomozás adatai szerint ugyanez a páros augusztus 14-én ugyanilyen módszerrel Bicskén feltört egy ATM-et.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya folytatja. A feltételezett elkövetőket két rendbeli, jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és nagyobb kárt okozó rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A gyanúsítottak nem tettek vallomást, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×