Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Magyar Péter a Tisza Párt tervezett adóprogramjáról beszélt Mezőcsáton

A Tisza Párt elnöke szerint ha az ország megkapja a szükséges uniós forrásokat, akkor három-négy év után van esély a gazdasági növekedésre.

Szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőcsáton folytatta országjárását Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke egyebek mellett a tervezett adócsökkentések fedezetéről, valamint a rezsicsökkentésről is beszélt.

Magyar Péter egyes termékek áfakulcsának csökkentését, illetve egy meghatározott kereset alatt a személyi jövedelemadó mérséklését ígérte. Az ellenzéki politikus Mezőcsáton azt is elárulta, milyen forrásból tenné mindezt. Mint fogalmazott, ha párja kormányra kerül, „nem tűnik el 3-5 ezer milliárd forint”, és megszerzik azt az uniós forrást, amit Orbán Viktor „nem akar vagy nem tud hazahozni, pedig a magyar embereké”. A Tisza Párt elnöke szerint

ha az ország megkapja a szükséges uniós forrást, akkor három-négy év után van esély a gazdasági növekedésre.

Mint mondta, ha sikerül elérni egyszázalékos gazdasági növekedést, az 800 milliárd forint pluszt jelent a magyar költségvetésnek. Ha pedig négyszázalékos a bővülés, az 3200 milliárd forintnyi bevételt eredményezne. Magyar Péter úgy véli, ez nagyon nagy összeg. Megjegyezte: „hiába ígérte meg a kormány tavaly és tavalyelőtt, hogy fantasztikus év következik, és repülőrajt lesz, összetört a repülő mielőtt kitolták volna a hangárból”.

Magyar Péter a mezőcsáti fórumon hangsúlyozta: a Tisza Párt semmilyen adóemelést nem akar, ellenben a rezsicsökkentés észszerűsítését nagyon fontos feladatnak nevezte.

Beszélt arról is, hogy 1 millió 300 ezer magyar ember fűt tűzifával, az ingatlanok felének pedig nincs hőszigetelése. Mint mondta, 2010 óta a háromszorosára nőtt a tűzifa ára 27 százalékos áfa mellett, nem történt semmilyen rezsicsökkentés. Magyar Péter megígérte, hogy kormányra kerülésük esetén a tűzifa esetében is öt százalékra csökkentik az áfakulcsot. Hozzátette: évente háromszáz magyar fagy meg telente, a többség a saját lakásában vagy házában. Azt gondolja, komoly probléma, hogy nagyon sok olyan nyugdíjas van, akinek az adott hónap 15. vagy 20. napjától választania kell, hogy befizeti a rezsiszámlákat, vagy vesz ételt, vagy vásárol életmentő gyógyszereket.

Magyar Péter szerint „még mindig óriási energiaszegénység van Magyarországon, miközben a kormány hazudik a rezsicsökkentésről”. Azt mondta, a kormány azért emelte meg az árakat 2022-ben, mert elszállt a világpiaci ár a háború kitörésekor, de szerinte most visszaesett a világpiaci ár annak a szintnek a közelébe, ahol volt 2022-ben. Magyar Péter úgy véli, „a hétszeresére emelt gázár és a kétszeresére emelt villanyár” jelenleg is nagyon megnehezíti a magyar emberek mindennapjait. Megígérte, hogy ha a Tisza Párt döntési helyzetbe kerül, akkor mindig a világpiaci ár alakulását figyelik, és „ha csökken a világpiaci ár, akkor csökkenni az áram és a gáz ára is”.

A Tisza Párt elnöke október 23-ig folytatja országjáró körútját. Vasárnap Kötcsén, a Fidesz hagyományos őszi rendezvényének helyszíne közelében tervezik bemutatni a párt új arcait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×