Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.96
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
SZÉP-kártyával fizetnek Budapesten 2023. június 21-én. A kormány a gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedő döntésként arról határozott, hogy lehetővé teszi a SZÉP-kártyák felhasználását hidegélelemre. Eszerint augusztus 1-jétől december 31-ig erre korlátlanul lesz lehetőség.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megváltoznak a SZÉP-kártya használatának feltételei

Idén szeptember 1-től életbe lépnek a tavaly év végén bejelentett, digitális SZÉP-kártyára vonatkozó szabályok, valamint emelkedik az adható juttatás éves keretösszege is.

Hamarosan még egyszerűbbé és átláthatóbbá válik a SZÉP kártyák használata az életbelépő változásoknak köszönhetően. A kártyabirtokosok kizárólag olyan helyeken tudják majd használni a népszerű juttatási formát, ahol rendelkeznek elektronikus terminállal is. Továbbá a maximálisan adható keretösszeg is emelkedett a juttatási forma esetében: az eddig adható 450 ezer forint helyett már 570 ezer forintot kaphatnak éves szinten a munkavállalók – emlékeztet a K&H Bank.

Sajtát adataik szerint egyre népszerűbb a digitális fizetési megoldás az ügyfelek körében, ugyanis a digitalizált SZÉP kártyák száma idén augusztusban már közelíti a 21 ezret, júliusban pedig már átlépte a 100 millió forintot a velük egy hónapban elköltött összeg. Ezzel augusztus elejére elérték az 500 millió forintos összköltést a digitalizált SZÉP kártyák az idei évben. Azonban nemcsak a forgalom, hanem az elfogadóhelyek száma is intenzív növekedésnek indult ebben az időszakban: január elseje óta több mint 3600 új elfogadóhelyet regisztrált a K&H, így összesen 46 ezer elfogadóhelye van a banknak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×