Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.92
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: pixabay.com

Itt az Otthon Starthoz kiadott rendelet, amit annyian vártak

Megjelent a kormányrendelet, amely összehangolja az Otthon Start Program, a Csok Plusz és a Falusi Csok feltételeit, így ezekkel a lehetőségekkel akár együttesen, akár egymás után is élhetnek a családok - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A párhuzamosan igényelhető támogatásoknak köszönhetően a magyar családok minden eddiginél magasabb összegű vissza nem térítendő támogatásra és kamattámogatott hitelre lehetnek jogosultak - írták, hozzátéve: ilyen sokrétű kormányzati segítségben még sohasem részesülhettek az otthonteremtést tervező családok Magyarországon.

A most megjelent kormányrendelet szerint a Csok Plusz és a Falusi Csok a fix 3 százalékos hitellel együttesen is felvehető lakásvásárlási vagy lakásépítési céllal.

Egyszerre legfeljebb két támogatott kölcsön igényelhető, vagyis a fix 3 százalékos hitel mellé vagy a Csok Plusz vagy a Falusi Csok hitelt lehet igénybe venni.

További fontos változásként említették, hogy az első közös otthon megteremtése az eddigi 80 millió forint helyett lakásnál 100, háznál 150 millió forintig támogatható a Csok Plusz keretében.

A fix 3 százalékos hitel felvétele után később ugyanarra az ingatlanra is igényelhető lesz állami támogatás: Falusi Csok esetén az ingatlan felújítására vagy bővítésére, Csok Plusz esetén pedig hitelkiváltásra vagy bővítésre.

Újabb ingatlan vásárlása és a fenti lehetőségek kombinálása esetén az érintettek illetékmenteséggel is élhetnek.

A közlemény szerint ezekkel a módosításokkal a kormány hozzájárul ahhoz, hogy az Otthon Start Program fix 3 százalékos hitele, valamint a Csok Plusz, a Falusi Csok vagy a Babaváró kölcsön együttes felvételével még több fiatal család tudjon élni az államilag támogatott otthonteremtési lehetőségekkel.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×