Az a diák, aki ma Magyarországon felvételt nyer bármelyik felsőoktatási intézménybe, igényelheti akár a Diákhitel1-et, akár a Diákhitel2-t. Előbbi olyan, mint egy személyi felhasználású hitel, tehát nincs semmiféle megkötés az elköltésével kapcsolatban, míg utóbbi csak azoknak jelent segítséget, akik nem állami képzésben vesznek részt, vagyis akiknek fizetniük kell tandíjat. A Diákhitel2 esetében ráadásul a felvett összeget nem kapja kézbe a hallgató, hanem azt a Diákhitel Központ utalja közvetlenül a felsőoktatási intézménynek, a hitelt pedig a tanulmányai befejezése után a diák fogja törleszteni – mondta az InfoRádióban Bugár Csaba.
Az elnök-vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Diákhitel2 egy kamatmentes hitel, a terhét a magyar költségvetés állja a diákok helyett. A Diákhitel1 kamata – idén július 1-jétől – 8,99 százalék az újonnan felvevők esetében, azok számára pedig, akik 2024. december 31-ig megkötötték, továbbra is 7,99 százalék a kamat; havi 15 ezer forinttól 150 ezer forintig, azaz félévente maximálisa 750 ezer forintot lehet felvenni – tette hozzá.
Amikor a diák befejezi a tanulmányait, akkor az első két évben a minimálbérhez igazodva, utána pedig az éves jövedelmének 6 százalékáig kell a későbbiek folyamán törlesztenie. „A diákhitel lényegében a nyugdíjkorhatárig fizethető, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján a többség a tanulmányai utáni hat-hetedik évben már nem rendelkezik tartozással” – jegyezte meg Bugár Csaba.
Kedvezmények a törlesztésnél
A diákhitel rendkívül rugalmas törlesztési lehetőségeket is kínál, ha például valaki előtörleszteni szeretne. Ez teljesen díjmentes, nem kell semmilyen extra költséggel számolni, és az így befizetett összegek közvetlenül a tőketartozást csökkentik. Fontos, hogy az előtörlesztésről szóló utaláskor a közlemény rovatba az „elotorlesztes” szó kerüljön, mert a pénzt így mindenképpen a tőketartozásba számolják el.
Bugár Csaba arra is emlékeztettet, hogy a 30 év alatti édesanyáknak, ha felsőoktatási tanulmányaik alatt vagy azok befejezése után két éven belül szülnek, már az első gyermek után elengedik a teljes fennálló diákhitel-tartozásukat. Ha valakinek a hitelfelvételt követően második gyermeke születik, akkor az édesanya diákhitel felét, három gyermek esetében a teljes egészét elengedi a Diákhitel Központ. A különbözetet a magyar költségvetés állja – tette hozzá.






