Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: pixabay.com

Végre tényleg autópálya kötheti össze a két magyar nagyvárost

Kétszer kétsávos autópálya lehet a 4-es számú főútból Debrecen és Nyíregyháza között. Öt pályázót hívott meg ajánlattételre a tervek elkészítésére az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Az útvonal a két város gazdasági övezetei között biztosít majd biztonságos és nagy kapacitású közúti összeköttetést – írja a vg.hu a Magyar Építők cikke alapján és Dehir információi alapján, melyek szerint eredményes volt a minisztérium feltételes tervezési közbeszerzési eljárásának részvételi szakasza.

Lázár János miniszter január végi nyíregyházi látogatásán jelentette be, hogy megrendelik a 4-es főút négysávosításának terveit a Debrecen és Nyíregyháza közti szakaszra.

„Négysávosítjuk az utat. Kétharmadában új nyomvonalat fogunk kijelölni, és egyharmadában a régi nyomvonalon halad majd az út”

– mondta a miniszter.

A tenderdokumentációban a feladatot így határozták meg:

  • mintegy 35 kilométer hosszú egybefüggő – ebből 10 kilométer meglévő, 25 kilométer új nyomvonalon vezetett – 2x2 sávos közúti kapcsolat létrehozásához szükséges engedélyezési- és kiviteli tervdokumentáció elkészítése.
  • A fejlesztéssel érintett szakasz a 354-es főút – távlati Debrecen keleti elkerülő szakasz csomópontjától a 4-es főút – M3 autópálya csomópontjáig tart,
  • 6 külön szintű csomóponttal és a hozzá kapcsolódó alcsomópontokkal,
  • 3 kétsávos körforgalommal,
  • 19 műtárggyal a 2x2 sávos külterületi elsőrendű főút paramétereinek megfelelően,
  • valamennyi érintett közmű kiváltásával és védelembe helyezésével és a szükséges engedélyek megszerzésével.

A 4-es főút négysávosítását Debrecen és Nyíregyháza között egyébként a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította. Lázár János januárban azt is bejelentette, hogy elkészültek a Debrecen és Nyíregyháza közti vasútvonal felújításának tervei, és várhatóan hamarosan kiírják a kivitelezésről szóló közbeszerzést.

Címlapról ajánljuk
Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Drágul a gáz, de nem biztos, hogy jönnek a kamatemelések a régióban

Drágul a gáz, de nem biztos, hogy jönnek a kamatemelések a régióban

A Bank of America friss elemzése szerint a közép-európai piacok túl agresszív jegybanki kamatemelési pályát árazhatnak be a földgázárak emelkedése nyomán. A nagykereskedelmi gázárak ugyanis csak 6–12 hónapos késéssel, tompítva jelennek meg a fogyasztói árakban, miközben az árplafonok, szabályozott tarifák és fedezeti ügyletek országonként eltérő mértékben szűrik a sokkot. Csehország a legsérülékenyebb a régióban, de ott is legfeljebb egy további kamatemelés indokolt, míg Magyarországon nem az infláció, hanem a költségvetési teher a fő kockázat. A piac tehát túl egyszerűen gondolkodhat: a következő hónapok egyik kulcskérdése az lehet, hogy a kamatemelési várakozások fokozatosan kiárazódnak-e a régióban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×