Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
323.2
bux:
148049.73
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Eltűnt a józsefvárosi kínai rendőrörs: meglepő, mi nyílt a helyén

Kínai keresztény templom működik abban a helyiségben, ahol korábban a kínai rendőrség működtetett egy őrsöt

Az osztrák Die Presse tudósítója próbált utánanézni a magyarországi kínai jelenlétnek, de a Golgota úti helyiségben azonban meglepetésére nem rendőröket, hanem templomba érkezőket talált – derül ki az osztrák lap riportjából, amit a hvg.hu szemlézett.

A helyiek elmondták, hogy elköltözött innen a rendőrörs, és istentiszteleteket tartanak a helyen.

2024 elején állapodott meg a magyar Belügyminisztérium és a kínai közbiztonsági minisztérium arról, hogy adott esetben Kína rendfenntartói is járőrözhetnek Magyarországon. Sokan attól tartottak, hogy ez az itt élő kínaiak megfigyelését szolgálja majd, de a kormány szerint az érkező rendőrök itteni kollégáik munkáját segítik csupán például tolmácsként, nyomozást nem végezhetnek.

A HVG idén év elején azt az információt kapta a rendőrségtől, hogy

december végéig egyetlen rendőr sem érkezett az együttműködés keretében Magyarországra.

Három éve derült ki, hogy a kínai hatóságok több rendőrségi szolgáltató állomást hoztak létre világszerte, de főként Európában. Az állomások elsősorban adminisztratív szolgáltatásokat nyújtottak, például a kínai diaszpóra tagjai meghosszabbíthatják a jogosítványukat, de sokak szerint ez csak fedőtevékenység volt, emellett titkos és illegális rendőri munkát is folytattak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×