Infostart.hu
eur:
362.55
usd:
322.38
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Gödöllő, 2022. március 23.Gaal Gergely, a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztosa előadást tart a Digitális vidék konferencián a gödöllői Grassalkovich-kastélyban 2022. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Új pártot alapít a KDNP-ből kilépett Gaal Gergely

A kereszténydemokraták volt elnökségi tagja azt mondja, társaival nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén szeretnének közösséget építeni.

MERJ Magyarország Párt néven új politikai pártot alapít Gaal Gergely, aki előbb KDNP-s országos elnökségi tagságáról, majd a párttagságáról is lemondott, mert úgy véli, a párt vezetése hiteltelenné vált - vette észre a hvg.hu.

Gaal Gergely Facebook-videóban jelentette be a pártalapítást, melyben azt mondta, társaival komoly előkészítés után a múlt héten adták be az alapító dokumentumokat. Úgy fogalmazott: "Mi ki merjük mondani, hogy véget kell vetni annak a hatalomgyakorlásnak, amelyik elveszítette arányérzékét, amelyik tudatosan lebontotta a jogállami korlátait, és amelyik félelemkeltésre és megosztottságra alapozza a politikáját."

Elmondása szerint azért fognak dolgozni, hogy az ország sikeres, reményteljes, kiszámítható, biztonságos és békés jövőt kínáló hely legyen. Az egykori országgyűlési képviselő, illetve miniszteri biztos videójában hangsúlyozta: "Mi nem elemezgetni akarjuk a politikát, nem az esélyeket latolgatjuk, mi értékek mentén közösséget építünk."

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×