Több ingatlanpiaci szakértő is hangoztatta korábban, hogy a lakhatási válság, a lakáshoz jutás segítésének egyik letéteményese lehet az első lakásvásárlást tervező fiatalok támogatása - írja az Index, hozzátéve, hogy a kormány is meghallhatta ezeket a hangokat, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök megpendítette, hogy a támogatás a kormányülésen is téma volt, sőt döntés is született róla.
A lap több forrásból is úgy értesült, hogy az első lakásvásárlók számára kamattámogatott hitel felvételére nyílhat lehetőség. Az új támogatási program bejelentése várhatóan a napokban megtörténik, talán már a csütörtökre bejelentett kormányinfón.
Nincs könnyű dolga ma Magyarországon azoknak, akik meg szeretnék venni első ingatlanjukat,
az ingatlan.com összegzése szerint az elmúlt évtized során 3,5-szeresére emelkedtek a lakásárak.
Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője a lapnak azt mondta: "Az elmúlt évtizedben a lakosság nagy része együtt sírt és együtt nevetett a lakáspiaci változásokkal, mivel Magyarországon az emberek több mint 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanában lakik. Az elmúlt 10 évben végbement áremelkedés miatt az ingatlantulajdonosok vagyonának értéke több mint háromszorosára emelkedett. A lakáspiacra lépést tervező fiatalok helyzete viszont egyre rosszabb lett: nekik egyre több pénzt kellett letenni az első lakásuk megvásárlásához, amit nem tudtak finanszírozni a meglévő ingatlanuk eladásából. Éppen ezért is időszerű kifejezetten az első lakásvásárlók számára induló támogatási program elindítása."
A szakértő hozzátette, 2016-tól kezdve folyamatosan bővülnek azok a lakástámogatások, amelyeket családalapítás előtt igénybe tudtak venni a fiatalok, de nem mindenki volt abban az élethelyzetben, hogy élni tudjon velük.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020 és 2023 között a 18-35 éves korosztály tagjai adták a lakásvásárlók közel 30 százalékát.
Budapesten és a megyeszékhelyeken elsősorban használt társasházi lakásokat és lakótelepi paneleket vásároltak. A fővárosban ez a két típus tette ki a fiatalok lakásvásárlásainak 82 százalékát, de a megyeszékhelyeken is 73 százalékos volt az arányuk. A városokban és községekben már a használt családi házak tették ki a fiatalok vásárlásainak többségét 62 százalékos és 95 százalékos részaránnyal.
Az ingatlan.com szakértője szerint a kisebb településeken az alacsonyabb ingatlanárak miatt jobban elérhetőek a nagyobb alapterületű ingatlanok is a fiatal korosztály számára, a legnagyobb problémát a nagyobb városokban jelentik a dráguló lakások. Mint mondta, nem véletlen, hogy az összes lakásvásárlóhoz képest a fiatalok nagyobb arányban vásárolnak panellakásokat, mivel ezeknek az ára negyedével alacsonyabb a hasonló nagyvárosi téglaépítésű lakásokéhoz képest.
A fővárosban a 2025 júniusában eladó 45 négyzetméteresnél kisebb használt társasházi lakások átlagos ára 55 millió forint volt a portál adatai alapján, amiből a téglából épültek 56 milliót tettek ki, a panelek átlagára pedig 50 millió forint volt.
A legolcsóbb garzonokkal a XXIII., XX. és XXI. kerületben találkozhatnak a vásárlók, ahol átlagosan 32, 38 és 39 millió forintot kell fizetni ezekért az ingatlanokért. A legdrágább kerület a II. kerület, ahol a maximum 45 négyzetméteres használt garzonok átlagos ára 73 millió forint.
Győrben és Egerben 43-43 millió az átlagos ár, Szegeden és Székesfehérváron pedig 40-40 millió forintba kerülnek ezek az ingatlanok. A legolcsóbb vármegyeszékhelyek közé Salgótarján és Békéscsaba tartozik, ahol 14-21 millió forintba kerülnek átlagosan a 45 négyzetméternél kisebb használt társasházi lakások.
A zenga.hu ingatlanhirdetési portál adatai szerint a fővárosban június végén 1,38 millió forint volt a lakóingatlanok átlagos hirdetési négyzetméterára, országosan pedig 870 ezer forint.
A használt lakóingatlanok tekintetében 2025 második negyedévében a legnagyobb mértékben egy év alatt a panellakások drágultak mind országosan (32,6 százalék), mind Budapesten (33,5 százalék). A fővárosi használt téglalakások negyedével kerültek többe, mint tavaly ugyanebben az időszakban, míg országosan 20 százalékkal emelkedtek a hirdetési áraik. A családi házak hirdetési ára országosan 9,5, Budapesten 9,8 százalékkal emelkedett.
Az alacsonyabb kereslet ugyanakkor egyelőre nem látszik a lakásárak növekedési ütemében, jóllehet Budapesten már a mostani csúcsához közelíthet az áremelkedési dinamika. Futó Péter, az oldal elemzési vezetője szerint Budapesten minden jel arra utal, hogy az év második felében nagyot fog lassulni az áremelkedés üteme. Áprilisban 21,4, májusban 21,9, júniusban 22,9 százalékos volt az előző év azonos hónapjaihoz képest a drágulás, ami enyhe gyorsulást jelent ugyan, de korántsem akkorát, mint az év első hónapjaiban.
Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának vezetője a lapnak azt mondta, ők szintén keresletcsökkenést tapasztaltak, és az eladók is érzékelik a megtorpanást. Tudomásul is veszik, hogy gyengül a kereslet, ennek ellenére az áraikat nem nagyon akarják csökkenteni. Az ingatlanközvetítők ugyan jelzik a változást és a reális árszintet az eladóknak, de csak keveseknél ér célba az üzenet.








