Infostart.hu
eur:
362.3
usd:
321.76
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: mavcsoport.hu

Már 90 millió forintot visszaadott a MÁV a késések miatt az utasoknak

Lassan egy hónapja van érvényben a késési biztosítás, ezen idő alatt több mint 130 ezer jegy árának felét kérték vissza az utasok 20 perc feletti késés miatt.

Sűrű hétvégéje volt a MÁV-nak: szombaton felsővezeték-szakadás miatt leállt a vonatközlekedés Tata és Tatabánya között. A Mávinform közleménye szerint a Budapest-Győr-Hegyeshalom-fővonalon az utasoknak a délutáni órákig hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kell számítaniuk. A vasúttársaság az ATV-nek kiemelte: az Országos Haváriaközpont a felsővezeték-szakadásnál Tatabánya és Tata között, illetve a biztosítóberendezés meghibásodásakor Almásfüzitő és Ács között csaknem 70 pótlóbuszt állított forgalomba, melyek Komárom-Esztergom, Győr-Moson Sopron, Fejér, Veszprém és Pest vármegyéből érkeztek. A pótlóbuszok folyamatosan közlekedtek, a MÁV utastájékoztató kollégái a helyszínen segítették az utasokat, és kérésre vizet biztosítottak.

Emellett közölték: június elsejei bevezetése óta a késési biztosítás miatt már 135 ezer jegy után utaltak vissza körülbelül 90 millió forintot az utasoknak.

Másfelől viszont a jegyekből származó bevétel meghaladta a 7 milliárd forintot, azaz a bevétel kicsit több mint 1 százalékát használták fel a késési biztosítás alapján járó 50 százalékos visszatérítésekre. Júniusban 2800 vonat haladta meg a 20 perces késést, ez a járatok 3 százaléka.

A MÁV tájékoztatása szerint fokozottan ellenőrzik a berendezéseket, több helyen online hőmérsékletjelző szenzorokat helyeztek el, és igyekeznek minden rendelkezésre álló eszközzel növelni az infrastruktúra ellenálló képességét a hőségben.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×