Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
321.78
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: BKK

Nagy változás jön a budapesti bringabérlésnél

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden kivezeti a féléves MOL Bubi-bérletet, így a közbringát havi bérlettel lehet kedvezményesen használni.

A cég az intézkedést azzal indokolja, hogy a jelenleg érvényben lévő szolgáltatási szerződésük 2025 decemberében lejár, így ezután nem tudják biztosítani a bérletek érvényességének maximális idejét. 2024 októberének elején közbeszerzési eljárást indítottak a Bubi 3.0 kialakítására, az új rendszerbe azonban az érvényben lévő féléves bérletek technikai okokból nem vihetők majd át, ezért kivezetik ezt a terméktípust.

Az új rendszer kerékpárjai 2026 elejétől fokozatosan jelenhetnek meg a fővárosi utakon; a tervek szerint az új közbringarendszer legalább 5000 kerékpárt biztosít majd, amelyből legalább 1000 elektromos rásegítésű lesz.

Az új szolgáltatás olyan helyekre is elér majd, mint az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Elsöpörték Trumpot: merre indulnak innen a tőzsdék?

Viktor Athénból nemcsak történelmi és futballélményekkel tért vissza az Invest stúdiójába, hanem egy tőkepiaci tanulsággal is: Görögország a válságok után látványosan visszatért a befektetői térképre. Áronnal megnézték, hogyan lett az egykori államcsőd-közeli országból az elmúlt évek egyik izgalmas tőzsdei sztorija, és hogyan kerül egy Coca-Cola-palackozó cég a görög index egyik legfontosabb szereplői közé. Innen fordulunk rá az amerikai félidős választások piaci következményeire, különösen arra, hogy a politikai fordulat miként érintheti az adatközpont-építéseket és az AI-részvények körüli hangulatot. Szó lesz az Anthropic készülő IPO-járól is, amely az AI-korszak egyik legnagyobb tőzsdei mérföldköve lehet, emellett beszéltek a Ferrari és a Porsche eltérő luxusstratégiájáról, a kínai tőzsdei beavatkozások tanulságairól, a Binance körüli kriptós incidensről, és az OTP paraguayi befektetéséről is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×