Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
321.64
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
stock photo
Nyitókép: Jozsef Zoltan Varga/Getty Images

Domokos László vezetésével világítják át a főváros gazdálkodását

Sem a kormánynak, sem a fővárosnak nem érdeke, hogy leálljanak a közszolgáltatások Budapesten és a főváros csődbe menjen, ezért folytatják az egyeztetéseket. Az állam szerint Budapest költségvetéséből elfolyik a pénz, Karácsony Gergely szerint azonban a fővárosnak vissza kell kapnia a tőle elvett pénzt.

Meg kell vizsgálni, mi vezetett a főváros csődjéhez - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány és a főváros közötti tárgyalások második fordulóját követően. Úgy fogalmazott, hogy a főváros csődhelyzete nem múlt el, az "agónia folytatódik", a kormány segíteni akar, de nagy a baj. Az nem fordulhat elő, hogy a közösségi közlekedésben fennakadások legyenek, a kormány ezt el akarja kerülni, ugyanakkor nem akarja egy feneketlen kútba önteni a pénzt.

Hozzátette, ahhoz, hogy a fővárosi kikecmeregjen a csődhelyzetből, szükség van törvényes költségvetésre, hiszen még az sincs. Karácsony Gergely megígérte, hogy ezt a feltételt megpróbálja teljesíteni a Tisza Párttal - jelezte.

A KTM felkérte Domokos László közgazdászt, hogy egy szakértői munkacsoport vezetőjeként világítsa át a főváros gazdálkodását,

vizsgálja meg, hová folyik el a budapestiek pénze – ismertette Latorcai Csaba.

A kormány vállalja, hogy áttekinti általában a közösségi közlekedés finanszírozását, amihez egyébként egyedül a főváros kap állami támogatást.

Latorcai Csaba kiemelte, hogy a Magyar Államkincstár jogkövető módon példás gyorsasággal visszautalta a fővárosnak azt a 10 milliárd forintot és kamatait, amiről a bíróság a szolidaritási adóval kapcsolatban rendelkezett. Hasonlóan jogkövető magatartást várnak el Karácsony Gergelytől is.

Az államtitkár ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a bíróság döntését vitatják, fellebbeznek az ellen. Álláspontjuk szerint Karácsony Gergely félrevezette a bíróságot, például arra hivatkozott, hogy az első félévben a főváros 25-30 milliárd forint iparűzési adót szedett be, holott több mint 135 milliárdot. Tehát téves információ alapján döntött a bíróság, ezért fellebbez a kormány.

Latorcai Csaba kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nem igaz, hogy a fővárosi nettó finanszírozója az államnak, például azért, mert a kormány maga is támogatja a fővárosi gazdasági fejlesztéseket, ami jelentős iparűzésiadó-bevételt eredményez.

Szintén kérdésre elmondta azt is, hogy a szolidaritási hozzájárulás kapcsán az önkormányzatoknak két kérésük van: egyrészt szeretnék tudni, mely más települések részesülnek abból, másrészt, hogy azt térségi fejlesztésekre is lehessen fordítani.

"Erre nyitottak vagyunk"

- jegyezte meg az államtitkár.

A kormány és a főváros közötti tárgyalások ütemezése kapcsán Latorcai Csaba annyit mondott: akár még a nyáron sor kerülhet a következő fordulóra, de a csődhelyzetet a fővárosnak kell megoldania.

Karácsony Gergely: Budapest kéri vissza a pénzét

A kormányzati elvonások miatt kialakult helyzet hosszútávú és fenntartható rendezéséről, a közösségi közlekedés igazságos finanszírozásának lehetőségeiről, a teljes magyar önkormányzati rendszert is kedvezően befolyásoló megoldásokról tárgyalt a főpolgármester Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Mint a Facebookon írta, a kormányzati elvonással kapcsolatos bírósági eljárások minden esetben Budapestet igazolják.

"A várost sújtó, immár finanszírozási problémákat okozó kormányzati intézkedések jogellenességének sokadik bizonyítéka a Fővárosi Törvényszék minapi végzése. Szeretettel várjuk a kormány által megbízott átvilágítási szakértőt, Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék volt elnökét. Már csak azért is, mert az elmúlt években a számvevőszék már többször ellenőrizte Budapest pénzügyeit. Az azonnali jogvédelmet elrendelő bírósági végzés meg is állapította: »az Állami Számvevőszék honlapján megtalálható a T/621 számú a Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyi helyzetére vonatkozó elemzés, mely a felperes (Budapest) állításait támasztja alá«. Azt is az Állami Számvevőszék állapította meg, hogy Budapest az állam nettó befizetője, vagyis az állam többet von el a várostól, mint amennyi támogatást ad. Meg azt is, hogy Budapest az elmúlt öt évben a forrásait fejlesztésekre, az energiakrízis miatt megnövekedett energiaköltségekre és béremelésekre költötte" – fogalmazott a városvezető.

Mind Karácsony Gergely mondta, tárgyalnak tovább, mert a Budapest által visszaszerzett 10,1 milliárd forint levegővételt jelent ugyan pénzügyileg a város számára, de a kormányzati elvonások miatt keletkezett fenntarthatatlan pénzügyi helyzetet önmagában nem oldja meg.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×