Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
323.29
bux:
147581.07
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: BKK

Kerékpárosok figyelem, fontos változást jelentett be a BKK

Június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet. Az intézkedés oka, hogy a BKK jelenleg érvényben lévő szolgáltatási szerződése 2025 decemberében lejár, így ezt követően a társaság nem tudja biztosítani a bérletek érvényességének maximális idejét. A Bubi új korszaka 2026 elején indul – közölte a társaság.

Változások lépnek életbe a BKK idén tízéves közbringa-szolgáltatásában. Jövő évben indul az új, kibővített rendszer, ezt megelőzően lezárul a jelenlegi szolgáltatási időszak. Ennek folyományaként június 24-től a társaság kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet, a következő hónapokban a rendszeresen közbringát használók Mol Bubi havi bérlettel tudják kedvezményesen használni a szolgáltatást.

A BKK nemzetközi jógyakorlatok vizsgálata, társadalmi egyeztetések, valamint piaci szereplőkkel való konzultációt követően 2024. október elején közbeszerzési eljárást indított a Bubi 3.0 kialakítására. Az új rendszerbe azonban az érvényben lévő féléves bérletek technikai okokból nem vihetők majd át, ezért a társaság – a korábbi Mol Bubi 1.0-ról a 2.0-ra való váltás tapasztalataiból kiindulva – kivezeti ezt a terméktípust – írták.

Elektromos bringákkal érkezik az új Bubi

A társaság 2026-ban egy új, nemzetközi viszonylatban is innovatívnak számító közbringarendszer indítását tervezi, amely a mostaninál jelentősen nagyobb, rugalmasan bővíthető flottával és elektromos rásegítésű kerékpárokkal valósul majd meg. A BKK a szolgáltatás folytatásához tavaly ősszel közbeszerzési eljárást indított, amely jelenleg is folyamatban van. Az eljárás eredménye, hogy ki lesz a Bubi új szolgáltatója, várhatóan néhány hónapon belül kiderül. Az új rendszer kerékpárjai 2026 elejétől fokozatosan jelenhetnek meg a fővárosi utakon.

A tervek szerint az új közbringarendszer legalább 5000 kerékpárt biztosít majd, amelyből legalább 1000 db elektromos rásegítésű lesz, és a jelenlegi szolgáltatási terület határától messzebbi, minden fontos, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópontot, így az összes metróállomást is lefedi majd. Az új szolgáltatás olyan városrészekbe is elér majd, mint az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező. A kerékpárok ráadásul már a Mobi-pontokon is felvehetők és leadhatók lesznek – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

Elszálltak a költségek Magyarországon: lezárják a többmilliárdos szociális bérlakásprogramot

A kormánnyal egyeztetett menetrend szerint, de az eredetileg tervezett idő előtt lezárja öt évvel ezelőtt indított szociális bérlakásprogramját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - írta közleményében a szervezet. Bár a kezdeményezés már több száz hátrányos helyzetű család lakhatási körülményeit javította, az előre nem látható gazdasági és gyakorlati nehézségek miatt a szervezet aránytalanul nagy teherként értékelte a projekt folytatását. A megfizethető lakhatás és a bérlakások is fókuszba kerülnek majd a Portfolio Future of Construction konferencián, érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×