Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.34
bux:
147529.84
2026. november 5. csütörtök Imre
Woman cuddles, plays with her dog at home because of the corona virus pandemic covid-19
Nyitókép: Manuel Tauber-Romieri/Getty Images

Ellenszavazat nélkül: ezzel a szigorítással minden képviselő egyetértett

Megszavazta az Országgyűlés az állatvédelmi szabályok szigorítását; a Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos által benyújtott törvényjavaslatot egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el – közölte az Igazságügyi Minisztérium.

Az új szabályozás érinti az állatkínzók és illegális állatkereskedők szembeni következetesebb fellépést, az élő állattal való koldulás és élő állat nyereményjáték díjaként való kisorsolásának tilalmát, a felelős állattartás és állatvédelmi oktatás népszerűsítését, valamint a bántalmazott állatok sorsának mihamarabbi, gyors rendezését is – írták.

Ovádi Péter közleményében azt írta: az elfogadott törvény szerint, aki az állatkínzást ebrendészeti telep vagy állatmenhely működtetése során követi el, súlyosabb büntetésre számíthat a jövőben. A büntetési tétel még magasabb akkor, ha mindezt tíznél nagyobb számú állatra követik el.

Az indokolás szerint a létesítmények üzemeltetésében résztvevő személyeknek és gondozóknak fokozott felelősségük van, továbbá a társadalom bizalmát élvezik, ami indokolja, hogy állatkínzás elkövetése esetén szigorúbb büntetésre számítsanak.

A törvény önálló bűncselekményként kezeli, ha valaki a jogszabályban meghatározott kor előtt a kölyköket anyjuktól leválasztva, kereskedelmi mennyiségben az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít.

A közelmúltban is napvilágot látott súlyos esetekre reagálva a törvény szerint az élő állatokkal való koldulás szabálysértésnek minősül a jövőben. Az indokolásban felidézik, hogy „a kiszolgáltatott állatokkal próbálják az embereket érzelmileg manipulálni, valamint az állatok kikötve, hóban-fagyban, a tűző napon, akár étlen és szomjan élnek”.

Az új szabályozás szintúgy tilalmazza az élő állatok nyereményjáték díjaként való kisorsolását is.

Kiemeli: a törvény értelmében az állatvédelmi eljárások során a hatóságok könnyebben és gyorsabban rendezhetik majd a jövőben a bántalmazott állatok sorsát annak érdekében, hogy ezek az állatok mihamarabb biztonságos környezetbe kerülhessenek.

Amennyiben az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezett állattartó a kötelezettségének önként nem tesz eleget, úgy az állatvédelmi hatóság a kötelezettség teljesítéséig az állattartót az állattartástól eltilthatja. Cél, hogy az állatvédelmi hatóság által előírt, az állatok védelmét szolgáló kötelezések elmulasztása ne legyen bírság megfizetésével kiváltható, hanem ezek elmulasztása esetén a bírság kiszabása mellett az állattartástól való eltiltás is alkalmazhatóvá válik – ismertették.

Az indokolásban kiemelik: a súlyos esetekben nem életszerű a bántalmazott állat ideiglenes elszállítása, ezért szükséges megteremteni, hogy a hatóság mérlegelhesse az állat azonnali elkobzásának lehetőségét is.

A törvény kitér az állatvédelmi ismeretterjesztés fontosságára, ennek értelmében rendeletben fogják megállapítani az állatvédelmi képzés és oktatás részletes szabályait.

Az új szabályok a kihirdetést követő 61. napon lépnek hatályba.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×