Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.33
bux:
147544.64
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Dizájncsere és újdonságok, némi hiányérzettel – íme, az Apple bejelentései

Utoljára 2013-ban, az iOS 7 debütálásakor volt ilyen oprendszerváltozás az almás cégnél.

Az Apple idén is a nyilvánosságot leginkább érdeklő operációsrendszer-frissítésekkel indította el a WWDC nevű fejlesztői konferenciáját, amely után maradhatott némi hiányérzet, hiszen a legfontosabb – mesterséges intelligenciára épülő – újdonságok zöme azóta sem jelent meg, és a teljesen új, MI-vel turbózott Siri bevezetéséről sem közöltek új információt.

A 18-as sorszámú operációs rendszert az elnevezési gyakorlat megváltoztatása révén most a 26-os követi (a 2026-os évre utalva), így tehát nem lesz például iOS 19, hanem iOS 26 érkezik, és ugyanez a szám kerül a macOS, a watchOS és minden más rendszer verziószámába.

2013 után most teljesen új dizájnt kapnak az Apple eszközei, egységesen az összes. Az új köntös minden elemében „üveges”, és érezhetően merít a Vision Pro kevertvalóság-szemüveg rendszeréből – írta a hvg.hu.

Forrás: Apple
A folyékony üvegnek nevezett új dizájn. Forrás: Apple

iOS-es kamera app teljesen új lett, ami jobban bánik a rendelkezésre álló hellyel, és az egyes beállítási opciókat is új módon lehet majd elérni. A fotókat kezelő alkalmazást is átszabták.

Forrás: Apple
Lebegő funkciósáv a fotózásnál. Forrás: Apple

A Telefon alkalmazásba fog összpontosulni minden mobilos funkció, és az ígéretek szerint hatékonyabb lesz a spam hívások kiszűrése is.

Forrás: Apple
Minden egy helyen. Forrás: Apple

Jön újdonság Memoji-téren is: bárki elkészítheti a saját – vagy egy barátja – arcát leginkább idéző, egyedi emojit, méghozzá az MI segítéségével.

Mint az Index kiemelte, fontos újítás, hogy az Apple telekommunikációs alkalmazásai élő fordítási képességet kaptak – legyen szó üzenetváltásról vagy élő FaceTime-hívásról, az új rendszer képes lesz lefordítani az írott szöveget, de akár a beszédet is. Ez a funkció bekerül az Apple Musicba is, ahol a dalszövegeket tudjuk majd lefordítani.

Az Apple Watch-okba a 26-os rendszerrel beköltözik a "Workout Buddy" funkció, amely virtuális edzőtársként motiválja a felhasználókat. A watchOS 26 egy új gesztust is bevezet: csuklónk gyors elfordításával anélkül bezárhatjuk a beérkező üzeneteket vagy elutasíthatjuk a hívásokat, hogy hozzáérnénk az órához.

A számítógépek új rendszere a Kalifornia és Nevada határán fekvő tóról a Tahoe nevet kapta, és az új üveges dizájnon kívül minden korábbinál több testreszabhatósági funkciót is kap. Az új szoftver továbbá szorosabban együttműködik az iPhone-nal, mint valaha. Az új maces Telefon appal például laptopunkról vagy számítógépünkről kezelhetjük majd hívásainkat, de az iPhone-os Live Activityk is megjelennek majd a macOS felső sávjában

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×