Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Infostart

Leállt a főváros tömegközlekedése, több más szervezet szolidaritási akciót hirdetett

A főpolgármester döntése értelmében pénteken 11.50 és 12.00 óra között – kevés kivétellel – leálltak a BKK járatai. A Fővárosi Önkormányzat a rövid idejű leállással a közszolgáltatások fontosságára, a főváros költségvetési helyzetére hívta fel a figyelmet.

Pénteken 11.50-től tíz percig állt Budapesten a közösségi közlekedés. Előzetesen azt ígérték, hogy

  • a Budapesti Közlekedési Központ járatai ezalatt a megállókban várakoznak, és a szünet leteltét követően, délben folytatják útjukat. Azok a járművek, amelyek 11.50-kor épp két megálló között haladnak, még elszállítják az utasokat a soron következő megállóhelyig.
  • A 10 perces megállás nem érinti a 100E Repülőtéri Expresszt, a HÉV-járatokat, a MÁV-csoport által üzemeltetett helyközi járatokat (azaz a korábbi Volánbuszokat), és a Mol Bubi közbringarendszert.
  • A menetrendekben nem jelenik meg a tízperces leállás, ezért a BudapestGO által a mostani időszakra tervezett utazások nem pontosak. A menetrendi adatok a közterületi FUTÁR-kijelzőkön sem jelennek meg, csak a járatok újraindulását követően.
Forrás: Infostart
Így figyelmeztettek pénteken a metróban a várható leállásra (Forrás: Infostart)

A Főpolgármesteri Hivatal tudatta: a Budapest melletti kiálláshoz több fővárosi cég és intézmény szakszervezetei is csatlakoztak, pénteken tizennégy fővárosi szakszervezet tart szolidaritási akciót. Kék szalaggal jelzik támogatásukat a Fővárosi Vízművek, a Budapesti Közművek és a Budapest Közút dolgozói, és szolidaritási akcióra készülnek a hivatali munkatársak is.

Nyugodt várakozás, kevés utas

Várkonyi Gyula, az InfoRádió riportere az 1-es villamoson utazott a leálláskor. A szerelvényt a Kacsóh Pongrác úti megállóban érte a 11.50 perc, amikor is rendben leszálltak az utasok, felszálltak az újabbak, majd egy-két perc elteltével közölte a várakozó jármű vezetője, hogy délig nem mennek tovább.

Az utasok csöndben várták a tíz perc elteltét. Türelmetlenség nem volt tapasztalható, meglepetés sem a péntek délben kevés utassal álló járművön. Bizonyára sokan tudtak a változásokról: a sajtóhíreken kívül a BKK kijelzőin és megállóiban is ott vannak a tájékoztatások napok óta arról, hogy mi történik.

A város más részein sem voltak sokan a járműveken: vagy elkerülték az utasok ezt az időszakot, vagy pedig a péntek déli, nyári időnek megfelelő gyérebb forgalom miatt voltak kevesen. Olvasóink tapasztalatai szerint egyedül a külföldiek nem értették, mi történik.

A forgalom rendben újraindult délben. A BKK későbbre ígért tájékoztatást arról, hogy okozott-e bármilyen fennakadást a leállás, illetve hogy kellett-e bárhol beavatkozniuk a rendészeknek.

A Budapest Közút forgalomfigyelő kameráinak képei szerint a közúti forgalomban nem okozott torlódásokat, dugókat a leállás.

A leállás idején nem frissültek az indulási időpontok a FUTÁR tájékoztatóján (Forrás: Infostart)
Erzsébet királyné útja, péntek, 12.01 perc. A leállás idején nem frissültek az indulási időpontok a FUTÁR rendszer kijelzőin. (Forrás: Infostart)

Latorcai Csaba: ez bűncselekménynek minősülhet

A Magyar Autóklub még a leállás előtt kiadott nyilatkozatában elfogadhatatlannak tartja az akciót. Úgy véli, hogy a Fővárosi Önkormányzat politikai haszonszerzés céljából ellehetetleníti Magyarország fővárosának közlekedését, ugyanis a leállás meglátásuk szerint Budapest teljes közlekedésének megbénulását okozza.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Latorcai Csaba a közösségi oldalán szintén a leállást megelőzően azt írta: Karácsony Gergely nem állíthatja le a BKV-t, mert az közérdekű üzem megzavarása és hivatali visszaélésre való felbujtás lenne. A tulajdonosi jogokat a Fővárosi Közgyűlés gyakorolja, nem a főpolgármester, ha tehát mégis megbénítja a várost, az bűncselekménynek minősülhet. Ugyanígy látja a helyzetet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×