Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
323.46
bux:
147756.22
2026. november 5. csütörtök Imre
A balatonfüredi Sundancepark - egykori görög falu - épületei. Felszámolási eljárás indult a  parkot üzemeltető cég ellen. A hányatott sorsú épületegyüttest 1994-ben kezdték el építeni, azóta már több üzemeltetője volt. Az épületek több évig üresen álltak, többször felújították őket. A görög falu a felszámolási eljárás miatt valószínűleg idén is zárva lesz.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

Eltűnt a Balaton szégyenfoltja – így néz ki most

Megkezdődtek az építkezések Balatonfüreden az egykori görög falu helyén. A négyhektáros területen lakóparkot alakítanak ki.

A balatonfüredi görög falut még 1994-ben kezdték el építeni. Bár a korábban a város közepén működő egykori Huray-piacról a boltokat, árusokat igyekeztek ide vonzani és a területet butikokkal, hangulatos kávézókkal, éttermekkel benépesíteni, ez a terv végül soha nem vált igazán valóra. A beruházásra szánt pénz elfogyott, a vendégek nem jöttek, a görög falu kongott az ürességtől – írja az economx.hu.

Ezután több kísérletet is tettek a városrész fellendítésére, 2011-ben megkapta a Sun City nevet, és leginkább szórakoztató központként üzemelt, nyáron koncertekkel igyekezett bevonzani a turistákat. A fiatalok körében a hely népszerűvé is vált, ám úgy tudni, hogy a város lakosságát és vezetését egyaránt megosztotta az ilyen jellegű idegenforgalom.

A város végül a felszámolás mellett döntött, és 2024-ben az egész görög falut eltüntették a föld színéről, ma már csak az egykori porta épülete emlékeztet a múltra. Most kezdődött az Anna Lakóliget építése, a területet kiegyenlítették, a daruk felvonultak. Az előzetes tervek szerint a teljes négyhektáros terület felén közparkot kell létesíteni, de a fennmaradó rész felén is zöldfelületet kell biztosítani a kisvárosias besorolásnak megfelelően.

Az építkezés itt tart most:

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez így nem mehet tovább, új növekedési motor kell Közép-Európának – Látszik az út, csak el kell indulni rajta

Ez így nem mehet tovább, új növekedési motor kell Közép-Európának – Látszik az út, csak el kell indulni rajta

Az elmúlt évtizedekben a közép-európai országok gazdaságpolitikája jórészt azon alapult, hogy minél több külföldi működőtőkét vonzzanak be. Ez a modell azonban –  főleg a rendelkezésre álló munkaerő hiánya miatt – mostanra kifulladt, ezért új növekedési forrás után kell nézni – emeli ki friss elemzésében az ING Bank. A pénzintézet szakértői szerint ez az új modell meg is lenne: minél több nemzetközileg is versenyképes helyi céget kellene létrehozni, vagyis a tőkevonzás után a tőke kifektetése felé kellene fordulni. Ebben azonban egyelőre komoly lemaradásban vagyunk, bár egyre több régiós vállalkozás igyekszik terjeszkedni, hiányzik ennek állami ösztönzése, illetve más területen is vannak hiányosságok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×