Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Health worker holding patients hand
Nyitókép: seb_ra/Getty Images

Takács Péter nagy változást jelentett be: jelentősen bővítené a háziorvosok hatáskörét a kormány

Olyan krónikus betegségek gyógyszerelése kerülhet a háziorvosok kezébe, mint például a 2-es típusú cukorbetegség gondozása – mondta az InfoRádióban az egészségügyért felelős államtitkár. Takács Péter közölte: egy új program révén már nem kellene szakrendelőbe, kórházba járniuk a krónikus betegségekben szenvedőknek, hanem a háziorvosok megfelelő szakvizsga birtokában elvégezhetnék a szükséges terápiás, diagnosztikai teendőket.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint jövő nyárig kellene megvalósítani a Krónikus Betegségmenedzsment Programot. Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szerepel célként az egészségügyi alapellátás megerősítése, a krónikus, nem fertőző betegségek hatékony megelőzése, felderítése és gondozása, a praxisközösségek által nyújtott új szolgáltatások fejlesztése. Kiemelt terület a tömegesen előforduló betegségeknél a megelőzés, a rizikószűrés, a korai diagnózis, a krónikusbeteg-gondozás biztosítása.

Az egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádióban elmondta: a Krónikus Betegségmenedzsment Program csak egy eleme azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a kormány a háziorvosi és házi-gyermekorvosi alapellátás megújítása érdekében tesz. A programban négy krónikus betegség hatékony megelőzése, felderítése, gyógyítása és gondozása történik:

  • tüdőbetegség
  • szív- és érrendszeri megbetegedések
  • magas vérnyomás
  • cukorbetegség.

Takács Péter úgy fogalmazott, szeretnék „új szerepbe helyezni” a háziorvosokat, és ez a folyamat már el is kezdődött azzal, hogy az egészségügyi államtitkárság 2021 és 2023 között rendezte a praxisok finanszírozását. Alig két év alatt a négyszeresére emelkedett a háziorvosi praxisok állami támogatása. Ezzel biztosítottá vált a háttere annak, hogy a háziorvosok többletfeladatokat lássanak el. A háziorvosok tulajdonképpen praxisközösségekbe szerveződhetnek, és szétoszthatják egymás között a feladatokat. Például prevenciós rendeléseket is biztosíthatnak a pácienseknek, ami Takács Péter szerint kiemelten fontos szolgáltatás.

Az államtitkár hozzátette: „a küszöbön áll” két további nagyon fontos rendelkezés bevezetése. Az egyik a háziorvosi kompetenciák kiterjesztése. Takács Péter az erről szóló előterjesztést a héten továbbította közigazgatási egyeztetésre, és hamarosan megindulhat a társadalmi egyeztetés is. Ez az intézkedés olyan jogosultságokat ad a háziorvosoknak a szakvizsgájuk mellé, amelyeket eddig az államtitkár megfogalmazása szerint „méltatlan módon nem kaptak meg vagy régebben, a Bokros-csomag, illetve a szocialista kormányok idején fiskális intézkedésként korlátozták azokat”.

Egyebek mellett például bizonyos receptfelírási jogosultságokat is visszakaphatnak a háziorvosok, sőt az államtitkárság még bővítené is a hatáskörüket.

Takács Péter megjegyezte: olyan krónikus betegségek gyógyszerelését adnák a háziorvosok kezébe, mint például a 2-es típusú cukorbetegség gondozása. Részkompetenciáik eddig is voltak ebben, de további jogosultságokat is szerezhetnek a jövőben a háziorvosok. Az egészségügyért felelős államtitkár kiemelte: a háziorvosi szakvizsga nagyon értékes szakvizsga, amely holisztikus szemléletet igényel, ráadásul az egész embert kell gyógyítani, és nagy előrelépésnek tartaná, ha „ezt a kapuőri szerepet a háziorvosok is tartósan elláthatnák a jövőben”. Az ehhez szükséges eszközöket, kompetenciákat biztosítani kell nekik a terápia, a diagnózis és a rendelés tekintetében is. Ennek a folyamatnak a része a Krónikus Betegségmenedzsment Program, a megvalósítás során pedig a helyreállítási alap (RRF) forrásait használnák az alapellátás megújítására.

Az államtitkár elmondta: Brüsszelben „politikai okokból blokkolják a szükséges forrásokat, amivel a magyar háziorvosoknak is ártanak”, és megítélése szerint ehhez asszisztál a magyar ellenzék. Takács Péter elfogadhatatlannak tartja ezt a hozzáállást. A kormány úgy döntött, hogy

nemzeti forrásból kezdi el megvalósítani azokat a programokat, amelyeket az RRF-alap forrásainak a terhére tettek volna.

Takács Péter tájékozatása szerint mintegy 90 milliárd forint értékben használtak volna fel uniós pénzt, de amíg Brüsszel blokkolja ezt az összeget, a kormány nemzeti forrásból 27 milliárd 300 millió forintot fordít erre a területre.

Az államtitkár emlékeztetett: az elmúlt években felújítottak számos kórházépületet és mentőállomást, a következő nagy lépés pedig az alapellátás finanszírozási reformja lesz. Ennek keretében az említett négy krónikus betegségben szenvedő páciensek már a háziorvosoknál hozzáférhetnének a megfelelő terápiához. Ezzel több millió ember kaphatna nagyon komoly segítséget, hiszen nem kellene szakrendelőbe vagy kórházba menniük, hanem a háziorvosok megfelelő szakvizsga, képesítés birtokában elvégezhetnék a szükséges terápiás és diagnosztikai teendőket.

Takács Péter megjegyezte: négy népbetegségről van szó, amelyekben számos magyar ember érintett, ezért

az a cél, hogy a lakóhelyükhöz legközelebbi ellátásokat megerősítsék, jó minőségben biztosítsák.

A program szakmai vezetője Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos. Az államtitkár hangsúlyozta: az egészségpolitika csak a stratégiát határozza meg, vagyis azt, hogyan illeszkedjen bele a háziorvos szerepe az ellátórendszerbe, a szakmai részletkérdéseket viszont a háziorvosi szakma fogja kidolgozni.

Az államtitkár kiemelte: kiváló szakemberekből álló munkacsoport alakult, amely egyebek mellett a betegút-menedzsmenttel, a diagnosztikával vagy a terápiával kapcsolatos döntésekre tesz javaslatot, és ha ezek hatékonynak bizonyulnak, akkor lehetővé válik, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák a háziorvosok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×