Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: BKK

Szintet lép a budapesti közbringarendszer – íme, a részletek

A Budapesti Közlekedési Központ 2026-ban új közbringarendszer indítását tervezi, amely a mostaninál jelentősen nagyobb, rugalmasan bővíthető flottával és elektromos rásegítésű kerékpárokkal valósul majd meg.

A BKK közleménye szerint a megújuló Bubi 3.0 közbringarendszerben a tervek szerint kétszer annyi kerékpár, 5-6-szor több leadási ponttal és több mint 80 százalékkal nagyobb területen szolgálja majd ki az igényeket.

A vállalat a szolgáltatás folytatásához tavaly ősszel közbeszerzési eljárást indított, amely folyamatban van, az eljárás eredménye, hogy ki lesz a Bubi új szolgáltatója, pár hónapon belül kiderül.

A Budapesti Közlekedési Központ eltökélt célja, hogy a Bubi új generációjában is folyamatosan fejlessze majd a szolgáltatást, továbbá, hogy rugalmasan bővíthető flottával, a korábbinál sokkal nagyobb területet lefedve, továbbra is kedvezményes árakkal tegye vonzóvá a városi kerékpározást.

Az új rendszer kerékpárjai 2026 elejétől fokozatosan jelenhetnek meg a fővárosi utakon – tették hozzá.

A tervek szerint az új közbringarendszer legalább 5000 kerékpárt biztosít majd, amelyből legalább 1000 elektromos rásegítésű lesz, és a jelenlegi szolgáltatási terület határától messzebbi, minden fontos, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópontot, így az összes metróállomást is lefedi majd.

Az új szolgáltatás olyan helyekre is elér majd, mind az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező.

A kerékpárok ráadásul a Mobi-pontokon is felvehetők és leadhatók lesznek – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×