Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Police.hu

Élőben láthatta a mobilján, amint betörnek hozzá

Autóval döntötték be a tanya kapuját a tolvajok, amit telefonján élőben látott a tulajdonos. A gyanusítottak menekülés közben árokba hajtottak.

A kunpeszéri lakos két és fél héttel ezelőtt a telefonján ellenőrizte, hogy minden rendben van-e a néhány kilométerre lévő, felújítás alatt lévő tanyáján. Kamerája szerint egy autó közelített a portája felé, majd később már azt látta, hogy a jármű a kapuja előtt állt, és abból három ismeretlen szállt ki. Egyikük egy erővágóval levágta a kapuról a lakatot, de ekkor még nem sikerült bejutniuk, mert egy betonvasrúd is az útjukat állta, ezért a Transporterrel nekihajtottak a kapunak, ami ettől beszakadt.

Police.hu
Police.hu

A sértett autóval indult az ingatlan felé, és közben segítségül hívta ismerőseit. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a betörők meghallhatták az érkezőket, a kocsival elmenekültek a helyszínről, de közben árokba hajtottak. Futva próbáltak tovább menekülni, de a sértett és ismerősei, valamint az éppen a helyszínre érkező rendőrök mindhárom tolvajt elfogták.

A nyomozók szemlét tartottak a tanyán. Kiderült, hogy a bűntársak kitépték több biztonsági kamera vezetékét, de arra már nem volt idejük, hogy bármit magukkal vigyenek. Az egyik betörő, egy 43 éves dunaharaszti lakos bevallotta: tudták, hogy az épületet felújítják, és mindent el akartak vinni, ami egy építkezésnél szükséges. Egy másik férfi mellett a harmadik elkövető egyikük élettársa, egy 36 éves nő volt.

A betörőket lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 43 éves férfit elfogása után őrizetbe vették, de jelenleg már – társaihoz hasonlóan – szabadlábon védekezhet. A sofőrt korábban eltiltották a vezetéstől, így neki a lopás mellett járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt is felelnie kell, ha bíróság elé kerül.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×