Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: MÁV

Több északnyugati városban változik a vasút-üzemeltető

2025. július 1-jétől 752 kilométer vasúti pálya a MÁV-csoporttól átkerül üzemeltetésre a GYSEV-hez, az intézkedés 13 vasútvonalat érint. A vasútvonalak üzemeltetése ugyanakkor még nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét is.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményében felidézték, hogy az év elején megfogalmazott 10 miniszteri vállalás egyike az volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén a - már magyar irányítás alatt lévő - GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek az ország keleti részében állhatnak szolgálatba.

Lázár János építési és közlekedési miniszter az év elején tartott KözlekedésInfón jelentette be, hogy a GYSEV erőforrásai ezentúl nagyobb arányban kerülnek bevonásra a magyarországi vasúti közlekedésbe. Ennek megfelelően az idei nyári főszezontól kezdve a GYSEV jelentős többletfeladatokat kap: a vasúttársaság ebben az évben mintegy 752 kilométer vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól.

A két vasúttársaság szakemberei az elmúlt hetekben véglegesítették az átadás-átvétellel érintett vasútvonalak pontos határait.

Az alábbi szakaszok üzemeltetése kerül át a GYSEV-hez 2025. július 1-jétől:

  • Győrszabadhegy – Celldömölk
  • Győrszabadhegy – Veszprém
  • Veszprémvarsány – Franciavágás
  • Pápa – Csorna
  • Zalaszentiván - Nagykanizsa
  • Porpác - Székesfehérvár (Székesfehérvár állomás már nem)
  • Zalaegerszeg – Rédics
  • Zalabér-Batyk – Zalaszentgrót
  • Boba – Őriszentpéter – országhatár
  • Ukk - Balatonszentgyörgy (Balatonszentgyörgy állomás már nem)
  • Hajmáskér - Csajág (Csajág állomás már nem)
  • Murakeresztúr országhatár - Balatonszentgyörgy (Balatonszentgyörgy állomás már nem)
  • Murakeresztúr – Gyékényes - országhatár

A vasútvonalak üzemeltetése nem jelenti a személyszállítási tevékenység automatikus átvételét is. 2025. július 1-jétől egy vonalszakaszon, Zalaegerszeg és Celldömölk között, a többi érintett szakasz esetében pedig fokozatosan, több ütemben veszi át a személyszállítási közszolgáltatási feladatokat a GYSEV Zrt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×