Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Budapest Airport/Gergely Zakany

Partnereit díjazta a Budapest Airport

Éves partnertalálkozó keretében díjazta a 2024-ben kiemelkedő támogatást nyújtó partnereit a Budapest Airport.

A díjátadón 6 kategóriában, 17 partnernek adott át elismerést a repülőtér-üzemeltető. Idén külön kategóriát hozott létre a vállalat azon partnerek számára, akik a 2024-es EU elnökségi csúcs alatt kiemelkedő támogatást nyújtottak a Budapest Airportnak az eseményre érkező képviselők fogadása, valamint az 1. Terminál felkészítése és biztosítása során.

Lóga Máté, a Budapest Airport Igazgatóságának elnöke a rendezvényen elmondta: „Magyarország Kormányának stratégiai célja, hogy a Budapest Airport ne csak egy közlekedési infrastruktúra legyen, hanem a gazdaságpolitika, ezen belül is a logisztika és a turizmus ütőere. Ehhez magas színvonalú személyszállítási és légiáru-forgalmi ökoszisztémára van szükség. Ennek kialakításában nagyban támaszkodunk a VINCI Airports-ra, valamint valamennyi itt megjelent partnerünk szakértelmére és elhivatottságára.”

„Amikor a magyar kormány visszavásárolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, a VINCI Airports-ot, a világ vezető magánrepülőtér-üzemeltetőjét választotta partneréül. A VINCI Airports kiterjedt, számos különböző országból származó tapasztalattal rendelkezik a repülőtér-üzemeltetés és az állami partnerekkel való együttműködés terén,” mondta Emmanuel Menanteau, a VINCI Airports Egyesült Államokért, Észak- és Kelet-Európáért, valamint Délkelet-Ázsiáért felelős területi igazgatója, a Budapest Airport Zrt. Igazgatóságának tagja. „A fő feladatunk Budapesten most a kapacitásfejlesztés, amelyet a magyar kormánnyal közösen, a szakértelem és a pénzbefektetés együttes felhasználásával végzünk. Hiszünk benne, hogy rövid és hosszú távon is jelentős sikereket fogunk elérni, és egy még színvonalasabb, modernebb, dinamikusan fejlődő repülőteret fogunk biztosítani a magyar emberek és Magyarország számára.”

„A Budapest Airport új tulajdonosaiként a kormány és a VINCI Airports szorosan együttműködik Budapest és Magyarország fantasztikus lehetőségeinek maximális kihasználása érdekében” – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: - Ugyanakkor a repülőtér egy ökoszisztéma, amelyet partnereinkkel közösen alkotunk. Közös szakértelmünk, tapasztalatunk, kooperációnk az, ami lehetővé teszi, hogy elérjük célunkat, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér méltó kapuja legyen ennek a fantasztikus országnak. Ezt a közös munkát és kohéziót ünnepeljük ma.”

A Budapest Airport a repülőtér 75. születésnapja alkalmából jubileumi eseménysorozatot rendez, amelyet a vállalat az este folyamán partnereivel, a repülőtéri közösség képviselőivel közösen, ünnepélyes keretek között indított el.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×