Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
A Petőfi híd budai hídfője és az Irinyi József utca Budapesten 2020. december 20-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Itt a terv, mi lesz az egykori Zöld Pardon és Rio helyén

Az egyik oldalon zöldfelület, a másikon rendezett gördeszkapálya létesülhet, vagyis rendeznék a spontán gördeszkázás viszonyait.

A kétezres évek elején, a nagy romkert- és romkocsmaboom kezdetén a Goldmann György téri közlekedési "lóhere" (Petőfi híd, budai hídfő, felhajtók) zöldfelületein megtelepedett előbb a Zöld Pardon, majd a másik lóhereszirmon a Rio nevű szórakozóhely.

Bardóczi Sándor fővárosi főtájépítész a Facebookon idézte fel ezt az időszakot, majd azt, hogy a két szórakozóhelynek végül nem adtak már közterülethasználati engedélyt ide. Ám ezután a teljes zöldfelületi helyreállításra kötelezett vállalkozók nem teljesen hajtották végre a rájuk szabott feladatot, Bardóczi példaként hozza, hogy a Rio építményeinek alapjai máig fellelhetők a területen.

"A zöldfelület XI. kerületi tulajdonban van, ám amikor a Duna telkével szomszédos telkek vagyonkezelési jogát megkapja a főváros, ez a terület is átszáll rá 99 évre, annak üzemeltetési kötelezettségeivel együtt" - figyelmeztet.

Majd arra mutat rá: felbukkant egy gördeszkás közösség, amely az elmúlt években a főváros hozzájárulása nélkül gördeszkapályát alakított ki a Rio romjain, de a kialakítás nem felel meg a vonatkozó szabványok előírásainak, illetve jelenleg balesetveszélyes.

"A balesetveszély elhárítása történhet a pálya elbontásával vagy annak újjáépítésével. Azaz két út van, a domesztikálás és a jogi rendezés, vagy a teljes felszámolás" - vetette fel.

Középtávon az az elképzelése, hogy

az egykori Rio uralta terület maradhatna gördeszkás-paradicsom, de csakis szabályosan, a Zöld Pardon egykori területén lévő lóhereszirmon pedig egy növényzet dominálta zöldfelület jöjjön létre,

ahol több, a "klímaváltozáskori zöldfelület-fenntartás" égisze alatti városi fenntartási kísérletet indítanának el.

A jelenlegi gördeszkapályának becsléseik szerint átlagosan napi 100 fő körüli látogatója van, még a brazil gördeszka-válogatott is tartott itt edzést a 2024. júniusi budapesti olimpiai kvalifikációs versenyek idején. A pályát a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség is nyilvántartja, támogatja annak felújítását - mutatott rá. Bardóczi Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért felelős államtitkára idén február 11-én közzétette az Országos Görpark Program felhívását, amely program keretében gördeszkaparkok létesítésérre vagy felújítására van lehetőség; a főváros a kerülettel közösen kíván itt tehát gördeszkapálya-létesítést megvalósítani.

A két terület hasznosítása ügyében konzultáció indult, ami ide kattintva elérhető.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×