Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Három újabb forgalmas budapesti útszakaszon csökkentik a sebességet – térkép

Már el is kezdték kihelyezni az új táblákat, egyúttal figyelmeztetik a sofőröket, hogy ne megszokásból vezessenek.

Folytatódik a sebességhatárok egységesítése Budapesten, ezúttal a XI. kerület több útszakaszán változik a megengedett legnagyobb sebesség. A lépés célja, hogy a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégiának megfelelően a súlyos és halálos sérülések száma egyre alacsonyabb legyen a közutakon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Három újbudai útszakaszon módosul a megengedett legnagyobb sebesség:

  • legfeljebb 50 km/h-val lehet haladni a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon,
  • legfeljebb 50 km/h-val lehet haladni a Balatoni út Repülőtéri út és Bódog utca közötti szakaszán, illetve
  • legfeljebb 60 km/h-val közlekedhetnek a járművek a Hunyadi János út Kitérő út és Mezőkövesd út közötti részén.

Indoklásul azt írták, hogy a Petőfi híd és a Rákóczi híd közötti, rekreációs célból is sűrűn használt Pázmány Péter sétányon például jellemző volt az eddig megengedett 60 km/h-t jócskán meghaladó gyorshajtás is. A jelenségnek sem a gyalogosok és a kerékpárutat használók, sem pedig az egyetemek és irodaházak látogatói nem örültek. Az új 50 km/h-es sebességhatárral nem csupán a biztonságérzet nő, hanem a zaj- és porszennyezés is csökken a BKK szerint.

A társaság térképre is tette, hogy mely részekről van szó most, illetve hol korlátozták már korábban a járművek sebességét:

Azt írták, hogy a szakemberek ezúttal is az útszakasz hálózati és közterületi szerepéhez kapcsolódva határozták meg az új sebességhatárokat.

A Budapest Közút szakemberei február 28-án el is kezdték kihelyezni az új közlekedési táblákat.

A Budapesti Közlekedési Központ arra kéri az autóval közlekedőket, hogy ne megszokásból vezessenek a felsorolt utakon, és figyeljenek az új előírásokra.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×