Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: NAV sajtó

Megváltozik az előzés szabálya is Magyarországon – bajban a horrorkaravánok

Az egyik legfontosabb közlekedési alapszabályon módosítana az új KRESZ. A tervezett változással leginkább a magyar utak hírhedt szabályszegőit szorítanák sarokba.

A horrorkaravánok korlátozása érdekében megváltoztathatja a jelenlegi előzési szabályokat az új KRESZ, a terv a kormány előtt van – tudta meg a vezess.hu.

A tervek szerint a tehergépkocsik autópályán és autóúton való előzési tilalmát a közlekedési tárca kiterjesztené a 3,5 tonna megengedett együttes tömeget meghaladó járműszerelvényekre is. Jelenleg a 7500 kilogrammot meghaladó járművekre vonatkozóan van előzési korlátozás.

Az új KRESZ a tervek szerint előírja majd, hogy az azonos irányú forgalom számára több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton a 3500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, valamint 3500 kilogramm megengedett együttes tömeget meghaladó vonójárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel reggel 6 és este 22 óra között a bal szélső sávot használni nem szabad, valamint ezen járművekkel a mellette elhaladás tilos.

A tilalom nem vonatkozik a jelenlegi kormányzati tervek szerint arra a járműszerelvényre, amelynek vonójárműve motorkerékpár, személygépkocsi vagy autóbusz. A tilalom a háromnál többsávos autópályák és autóutak esetében a bal szélső sávra és a jobbról mellette lévő sávra vonatkozik.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×