Orbán Viktor évértékelői mindig az összefoglalásról és a programadásról szólnak, most sem volt ez másként, viszont jövőre választási év van, ahhoz is kellett kapcsolódnia – a szakpolitikai és az alaptörvényt érintő döntések ilyen kapcsolódási pontok lehettek, mutatott rá az InfoRádióban Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője.
Hozzátette: az összegző részben magabiztosság tükröződött a miniszterelnök részéről, ami bár így szokott lenni, most az Egyesült Államokban Donald Trumppal egy olyan elnök érkezett a Fehér Házba, aki ugyanazt az elvet vallja például az orosz-ukrán háború kapcsán, mint Magyarország.
Egy ilyen világpolitikai változással pedig sokkal egyszerűbb vagy könnyebb magabiztos beszédet tartani.
A programalkotó részből az elemző kiemelte a meglévő kormányzati intézkedések közé illeszkedő Száz új gyár programot, illetve felhívta a figyelmet a miniszterelnök által ismét vázolt régi konzervatív érvre, mely szerint a szolgáltató szektor termelés és gyártás nélkül nem képes eltartani egy országot, pláne egy kontinenst, ellentétben azzal, amit Európa vezetői egy ideje vallanak, hogy a gyártásra talán egyre kevésbé van szükség, és inkább a szolgáltató szektorra kell koncentrálni.
"Összességében ez egy sokrétű beszéd volt, ami tartalmazott szakpolitikai elemeket, tartalmazott inkább a választóknak szóló ideologikusabb elemeket – gondoljunk a készpénzhasználatra –, illetve próbálta összegezni az elmúlt egy évet, valamint megadni egy programot arra vonatkozóan, hogy mi várható még a választásokig" – foglalta össze Erdélyi Rezső Krisztián.
A beszéd után megjelent cikkek is kiemelik, hogy számos ígéret már a választási évnek szólhat. A Nézőpont Intézet elemzője megerősítette: Orbán Viktor hivatalban lévő miniszterelnökként nyilvánvalóan előre tekint a választásokra, és igyekszik olyan döntéseket hozni vagy bejelenteni, amelyek minden társadalmi csoportot a kormányzás nyertesévé tesznek. Ez már csak azért is fontos, mert egy néppártról van szó, amelynek a diákoktól a nyugdíjasokig minden társadalmi csoportra gondolnia kell. Ráadásul
a következő beszéd idején már csak nagyon kevés idő lesz a választásokig,
vagyis akkor már nem lehet kampánybeszédet mondani, legfeljebb egy kampánylezárót.
A szakember szerint kontraszt van a 2024-es és a 2025-ös év között. A miniszterelnök ezt egy olyan szófordulattal fejezte ki, hogy a 2024 egy férfias év volt, vagyis volt egy jelentős gazdasági probléma úgy Magyarországon, mint az Európai Unióban. A miniszterelnök az idei évben azonban már egy robusztusabb gazdasági előrelépést vár, bizakodó.
"Az egyéb kérdések – például az alaptörvény módosítása vagy a készpénzhasználat témaköre – nem függenek össze a gazdaság kérdésével, ezek sokkal inkább politikai kérdésnek számítanak, de ezeket sem érdemes önmagukban értelmezni. Itt egy hosszú politikai vonalról van szó, amelyik arról szól, hogy megvédenek a konzervatívok számára alapértéknek tekintett dolgokat, mint például a készpénzhasználat vagy a hagyományos család – fogalmazott Erdélyi Rezső Krisztián.
Böcskei Balázs, az Idea Intézet stratégiai igazgatója azt emelte ki, hogy bár nagyon sokoldalúan meg lehetne közelíteni a véleményalkotást az elhangzott közpolitikai ígéretek, tervek, továbbá a vonatkozó külpolitikai gondolkodás mentén, de lényeges üzenetnek számít a jobboldal megerősítése is.
"Az elmúlt időszakban a kormányzó pártról például a közvélemény-kutatások alapján az a kép alakulhatott ki, mintha elbizonytalanodott volna,
mintha a lelkekben az a tűz, az a harapni és győzni akarás, ami a politikának a legfőbb mozgatója és lelke, mintha alábbhagyott volna. Ez a kormányfői beszéd épp ezt a problémát tűnt kezelni" – mondta a szakértő.
Úgy látja, hogy az ígéretek és a külpolitikai értékelés előtti első részben, ahol a miniszterelnök a hűségről és a kitartásról szólt, ezt a képet oszlatta el és megerősítette az "igazunk volt, igazunk lesz" gondolkodást.
Beszélt arról is, hogy ha a politikai közösség "ütéseket" kap, az nem a sorsa, hanem a politika velejárója, és erre az üzenetre Böcskei Balázs szerint most szüksége volt a politikai jobboldalnak az akár Magyar Péter megjelenése miatti elbizonytalanodásban.
"A jobboldal most egy olyan kormányfőt látott, akinek van közpolitikai programja, hiszen olyan volumenű intézkedéscsomagot jelentett be a kormány, ami páratlan az elmúlt időszak gazdasági várakozásaihoz képest, másrészről
külpolitikailag is úgy tűnik, hogy bejött a kormányzat számítása.
Emellett a saját korábbi táborának is szánt összerendeződési intézkedéseket, az identitáspolitikán át a kistelepüléseknek szóló intézkedéseken – beleértve a rendpártibb intézkedéseket, például a kábítószerek üldözésének hevességét – át a családpolitikai intézkedések folytatásáig, hogy nem lesz könnyű a kihívójának a következő időszakban" – vetítette előre az Idea Intézet stratégiai igazgatója.
Megerősítette, hogy valóban a választási évre készülő vállalások is voltak a programban, ami nem is csoda ebben a helyzetben és időszakban.
"Én még olyan kormányt nem láttam, aki úgy ment neki újrázni egy választási kampánynak, hogy nem tett semmit, különösen az utolsó évben. Tehát ezeket az elemzői közhelyeket, hogy az utolsó évben osztogatás fog történni, el lehet sütni, de mutassanak egy országot, amelyben ez nem így történik" – fogalmazott Böcskei Balázs.