Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a Keleti pályaudvaron 2024. szeptember 16-án. A társaság vezetője elmondta: az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolsági buszközlekedés az országban. Egyetlen kivétel az Esztergom-Komárom vonal, amit átadtak a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A szakaszon vonatpótló buszok közlekednek.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

A balatoni és a keleti fővonalon is gázolt a vonat - késések

Mindkét helyszínen dolgoznak.

Gázolás miatt késésekre kell számítani a Keleti pályaudvarra érkező, illetve onnan induló vonatok közlekedésében, valamint a balatoni vasútvonalakon is hétfő reggel.

A Mávinform a Facebook-oldalán azt írta, a Keleti pályaudvarról 4.50-kor Nagykátára indult S60-as vonat Budapesten, a Salgótarjáni utcai felüljáró közelében elütött egy embert. A baleseti helyszínelés miatt a reggeli órákban a Keleti pályaudvarra érkező, illetve onnan induló járatok közlekedésében késések, járatkimaradások előfordulhatnak.

Baleset miatt nőhet az eljutási idő a balatoni vasútvonalakon is. Székesfehérvár és Szabadbattyán között szünetel a vonatközlekedés, pótlóbuszt szervez a vasúttársaság. A katasztrófavédelem az MTI-t arról tájékoztatta, hogy elgázolt egy embert egy vonat Székesfehérváron, a Maroshegy megálló közelében. A helyszínre a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói vonultak ki. A helyszínen vannak a társhatóságok is.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×